A Rudas középiskolába járt? Ha igen, akkor ez a meghívó Önnek is szól!

A DSZC Rudas Közgazdasági Technikum arról számolt be, hogy szeptember elsején az „Emlékek évnyitója” volt, hiszen ez volt az 50. évnyitó az iskola történetében.
A jubileum apropóján megemlékeztek az 1975. szeptember elsejei ünnepségről, de felidézték az idei gólyatábor hangulatát. Szemenyei István, a középiskola igazgatója beszédében minden évfolyamot megszólított. Kitért arra, hogy a Rudas képzési pelettája sokszínű, hiszen az 5 különböző ágazatnak más-más feladat a hangsúlyos. Az oktatás hagyományt alapoz, a turizmus a nyelvi képzést támogatja, a sport segít az egészséges életmód népszerűsítésében, a gazdálkodás és menedzsment a pénzügyi tudatosságot hirdeti, s mindezt adatbázisba rendezi az informatika és távközlési ágazat.
A jubileumi rendezvénysorozatuk részeként most egy nosztalgiabulira hívják az egykori és jelenlegi rudasos diákokat és tanárokat, amely szeptember 12-én lesz az iskola aulájában és tornatermében. A rendezvény zártkörű, a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz, amelyet a Rudas honlapjáról is elérhető űrlap kitöltésével tehetnek meg az érdeklődők.