🔊
Közélet

A tartós hőség miatt különleges kezdeményezéssel segíti a dunaújvárosiakat a KULTIK Mozi

Az intézmény közleménye szerint a jelenleg érvényben lévő harmadfokú hőségriasztás idején, június 30-án, kedden és július 1-jén, szerdán délelőtt tíz és délután két óra között minden érdeklődő előtt megnyitja kapuit.

A megjelölt időszakban bárki betérhet a klimatizált moziba, ahol a vetítések szünetelnek, így a légkondicionált moziterem csendes, nyugodt pihenőhelyként szolgál a kánikula elől menekülők számára.

A vendégeket egy palack hűtött ásványvízzel is várják. A KULTIK Dunaújváros hangsúlyozza: a lehetőség nem mozijegyhez kötött, bárki igénybe veheti, aki szeretne néhány órát hűvös környezetben eltölteni. A mozi vezetése szerint egy filmszínház nemcsak a vetítésekről szól, hanem a közösségről is, ezért ezekben a rendkívül meleg napokban örömmel biztosítanak biztonságos, klimatizált pihenőhelyet a város lakóinak.

A kezdeményezéssel különösen az időseknek, a kisgyermekes családoknak, valamint mindazoknak szeretnének segítséget nyújtani, akik nehezen viselik a kánikulát. A mozi arra kéri a lakosságot, hogy osszák meg a lehetőség hírét családtagjaikkal, szomszédaikkal és ismerőseikkel, hogy minél többen élhessenek a hűsölés lehetőségével a rendkívüli hőség idején.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb