Közélet

A Pomázi-cégcsoport már egy hónapja bejutott az erőműhöz? Nyílt levélben üzent a polgármesternek

A csend ellenére a dunaújvárosi távhő-botrány nem zárult le, egy hosszabb időszak után most ismét fejlemény történik az önkormányzat és a Pomázi-cégcsoport közti harcban: legalábbis ez derül ki abból a nyílt levélből, amelyben Pomázi Csaba üzent a polgármesternek.

Legutóbb tavaly májusban robbant egy fordulat, amikor is a Pomázi-cégcsoport jelezte, hogy mind a négy dunaújvárosi távhőforrás már a tulajdonukban van. Pintér Tamás polgármester akkor arról nyilatkozott, hogy amíg ő a város „polgármestere, addig Pomázi Csabának semmi köze nem lesz a távhőszolgáltatáshoz, sem a távhőtermeléshez, nem lehet ide visszajönnie”. Meglepő módon akkor ezzel el is csendesült az ügy – holott várható volt, hogy ha a cégcsoport tulajdonába kerültek az erőművek, akkor a tulajdonos érvényt is kíván szerezni a jogainak.

Most jött el egy fejlemény: a dvcsh.hu oldalon tették közzé Pomázi Csaba nyílt levelét, amelyet Pintér Tamás polgármesternek címzett.

A dokumentum tartalma alapján, sem a távhőszolgáltatást végző önkormányzati cég, a DVG Zrt., sem pedig a távhőtermelés kapcsán képbe került Greenergy csoport nem fizet az erőművek használatáért a tulajdonosnak.

Pomázi Csaba leveléből az derül ki, hogy az Építők úti erőműben az egyik tulajdoni egységét már egy hónapja, május 8-án használatban is vette a MÖViT Villamosenergiatermelő Zrt-vel.

A levélben az önkormányzatra nézve még más kényes következtetést is taglal.

pomázi
-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb