Sport

Maratoni Világbajnokság: ezüstérmes a dunaújvárosi-szekszárdi kajakpáros

A győri Maraton Világbajnokságon ezüstérmet szerzett a női U17-18-as korosztály kajakos párosainak 18 kilométeres versenytávján a DKSE versenyzője, Katona Réka Sára, valamint szekszárdi sportolótársa, Jámbor Lotti – adta hírül a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület.

Mint írták, nem indult gördülékenyen Sára első világbajnoksága, előtte lévő este rosszulléttől szenvedett, és közben sem érezte jól magát, de ezzel együtt remekül végig küzdötte az egész versenyt a még serdülő korú versenyző.

maratoni
Fotó: DKSE

A rajtot követően a másik magyar egységgel el is szöktek, majd az első futás után lépett el Sáriéktól a végén a világbajnoki címet szerző magyar páros. A körülmények tudatában bebizonyították a lányok, hogy hatalmas küzdők és képesek az idősebb korosztályban is nagyon szép eredményeket elérni: idén az Európa-bajnoki ezüst után a Világbajnokságról is ezüstéremmel térhet haza Horváth Attila tanítványa.

Fotó: DKSE

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW