Mennyire nehéz kiszakadni a mindennapok taposómalmából?
Talán meglepő lesz a válaszom, de aki ismer, tudja, hogy sosem kerteltem és nem is nagyon problémáztam azon, hogy „mit mondanak a rossz nyelvek”.
Kilépni a mindennapos őrületből semmi mást nem igényel, mint tervezést és kitartást.
A nagy titok nem más szerintem, mint ledobni a felesleges nehezéket. Legyen az testsúly, vagy éppen az élet az egyéb kihívása.
Miért kellene nekem, nekünk cipelni a felesleges testsúlyt, vagy a más ember tehetségtelenségéből vagy tehetetlenségéből adódó terheket?
Mit könnyebb ledobni?
A zsírpárnákat, vagy mások cipelni valóit? Szerintem egyformán könnyű, csak el kell dönteni, el kell tervezni, majd kitartóan végig járni a kiválasztott utat. Igen, kedves Olvasóm, erre önnél jobban senki nem lenne képes.
Én is belevágtam ebbe, évekkel, évtizedekkel korábban, elterveztem, hogy kialakítom az anyagi, vagy éppen a mentális függetlenséget.
Amit hívjunk inkább a függőségek lefaragásának. Ez úgy történt, hogy őszintén felmértem a függőségeimet, majd kiválogattam és sorrendbe állítottam azokat, amelyek zavarnak, kárt okoznak nekem. Majd módszeresen kialakítottam a lehetőséget a káros függőségek lefaragásához. Ez sok időbe telt. Főleg az anyagi függetlenség kialakítása, meg sok melóval is jár. Úgy csináltam, hogy az alkalmazotti munka mellett a családommal és a barátaimmal felépítettünk hat-nyolc kisebb vállalkozást, különböző szegmensekben, különböző országokban (itthon, az EU-ban, az EU-n kívüli Európában és más kontinenseken is), hiszen nem létezik, hogy egyszerre minden tönkre megy. Meg aztán nem árt, ha a más országokban megtermelt javak itthon realizálódnak.
Egy ideig kötelezőnek éreztem a hétvégi bulizást.
Egyetem alatt ez vasárnaptól vasárnapig tartott, később már csak péntek-szombat, időnként szerda is. Volt, hogy megviselt, vagy éppen felemelt a mások véleménye. Általában az olyanoké, akiktől amúgy soha, de soha nem kértem volna tanácsot, még kevésbé bíztam volna rájuk bármit is. Számtalan ehhez hasonló függőségről mondtam le.
Persze van olyan is függőségem is, ami megmaradt.
Például a folyamatos tanulás, a közösségem iránti elkötelezettség, a tapasztalataim átadása a jövő generációjának, vagy éppen a világ dolgainak megismerése.
A legfőbb függőségem a jövő generációjának, a tehetségeik gondozása, a felkészítésük.
Ehhez azonban tapasztalatokat kell gyűjteni, szerezni, folyamatosan tanulni és végső soron így vagyok képes a közösségem irántii elkötelezettségemnek megfelelni. A mások és a saját múltam megismerésével, értékelésével és az ifjoncok tájékoztatásával, felkészítésével.
Volt, hogy többször meglátogattam bizonyos színeslámpás házakat. No nem a klasszik szándékkal, hanem azzal, hogy kiderítsem, mi veszi rá a nőket, pasikat, hogy azt az önmagukat nyíltan és többször megalázó „szakmát” válasszák. Máskor drogosokat, hajléktalanokat látogattam, beszélgettem velük. Többször előfordult, hogy „kőgazdag” emberekkel diskuráltam, vagy éppen egyszerű háziasszonyokkal, fiatal sportolókkal, sikeres vállalkozókkal, megfáradt melósokkal, beletörődött kisemberekkel, pökhendi manipulátorokkal, netán olyan vezetőkkel, akik minduntalan panaszkodtak valaki másra.
A célom minden esetben a tapasztalatgyűjtés volt és arra jöttem rá, hogy az egyetlen közös pont a függőség maga, nem az egyénenként valós megjelenési formája.
Ezután a felismerés után számba vettem, hogy mely függőségek adják a gyökérokok nagyját másoknál és azokat elkezdtem kiirtani a saját életemből is. Nem mondom, hogy teljesen sikerült, de szerintem jól állok. Viszonylag könnyedén zárok le mérgező kapcsolatokat, vagy csukom rá bárkire, bármire az ajtót. Viszont könnyen ismerkedem és adok kezdeti bizalmat, amit igazából kétszer lehet nálam eljátszani, egyszer és mindenkorra.
A gyerekeimet is ezzel, a minél kevesebb függőséghez való ragaszkodás hozzáállással nevelem.
Minél kevesebb a függőség, annál szabad az ember, annál több ideje jut a tényleg értékes dolgokra.
Minden este mesélek a gyerekeimnek.
Korábban Csuka Csaba, Dió Dénes és Citrom Cecil volt a főszereplő. Most, hogy már picit nagyobbak, a gyerekkorom van soron. A számukra elképzelhetetlen áruhiány, a hétfői adásszünet, az iskolaköpeny, a téli hóesésben csodálkozva nézett kirakatok, a zsúfolásig megtelt Szabadstrand a 24-es busszal, a szánkópálya a betontemplom helyén, az 50 filléres fagyi a Petőfi iskola hátsó ablakából és a boltok kínálata esnek szóba más emlékekkel.
A függőségek lecsökkentésével több idő jut a világ megismerésére.
Így volt ez Kanadában is, ahol a csodálatos csapatomnak hála, volt időm és lehetőségem megismerni az ottani viszonyokat. Sosem kértem senkit, hogy cipelje más terheit, sőt akinél láttam, hogy ezt teszi, megpróbáltam lebeszélni.
Így jutott idő autókiállításokra, hajókirándulásokra is.
A világhoz hozzátartozik a vidámság, a mese is. Persze vigyázni kell a mesékkel, főleg, ha gyermeknek mondja az ember. Ki ne akart volna egy mese hatására jedi mester, varázslótanonc, szuperhős, kukás, vadőr, vagy királyfi lenni?
A világ megismerésének igényével és az egyik csodálatos kollégám és jó barátom Shelley segítségével jutottam bölény húshoz. Saját nevelésű bölényéből adott egy darabot.
Van nekik egy 100 hektáros egyben földjük, amelyen az erdők, kisházak, pajták mellett jut hely a bölényeknek is. A folyópartjukat nem tudtam megnézni, de a jószágokat többször is.
Arra felé nagy divat a termelői piac. Heti rendszereséggel tartanak ilyeneket, ahol megjelennek a kistermelők, az amishok (zárt közösség, javarészt nagy kalap, fekete ruha a férfiaknak, sötét szoknyás ruha, kötős kissapka a nőknek) és a mennonitesek (zárt közösség, javarészt kantáros nadrág, szalmakalap a férfiaknak /ismerősek lehetnek a rajzfilmekből/, egyszerű ruha, fejkendő a nőknek) is. Itt aztán ami Samnek és szájnak ingere. 😊
Egy ilyen termelői piacon jutottam hozzá némi teve, krokodil és kenguru húshoz.
Kanada csodálatos ország.
A hírekkel ellentétben még télen is. Volt, hogy a budapesti plusz 10 Celsiusból a torontói mínusz 33 Celsiusba érkeztem. Meglepő módon nem volt hideg, hiszen száraz a levegő. A rendkívüli hidegek oka pedig az, hogy közel van az Északi-sark, kvázi állandóan nyitva van a hűtőajtó.
Kanadában és úgy általában Észak-Amerikában a grillezésnek, barbecuenak mindig szezonja van.
Ezzel én sem vitatkozhattam. Így evidens volt a megfejtés a bölény, teve, krokodil, kenguru húsok elkészítése kapcsán: Irány a grill, még ha a micsodám be is fagy! 😊
A recept nem volt különösebben bonyolult. A fűszerezés egyszerű. Az ottani szokás szerint SPG, vagyis Salt-Pepper-Garlic, só-bors-fokhagyma. Semmi fakszni, csak siessünk már, mert befagy a micsodám. 😊
A hús megsült, én is túléltem és a hamburger is elkészült, elfogyott. Házi buci, ketchup, mustár, majonéz, uborka, lilahagyma, paradicsom, reszelt svájci sajt (ez hasonlít leginkább a trappistára) és a húspogácsa.
„ééés, melyiknek milyen íze volt?” – Teszi fel a kérdést megalapozottan, kedves Olvasóm.
A teljesen szubjektív megítélésem szerint, nincs jobb a magyar házi sertés, marha és szárnyas húsnál, de ezek is érdekesek voltak.
A bölényhús egy picit rágósabb volt, mint az átlagos marha, az íze pedig „marhásabb”, intenzívebb és nagyon száraz. A bölény egy sportos állat, gyorsabban fut, mint ahogy az ember menekülni képes (leszámítva Usian Bolt-ot, de ő szerintem ufo) 😊
A tevehús leginkább egy nagyon kanos kandisznó húsának ízére hasonlított. Szinte éreztem azt a bűzt, ami körül lengi a tevéket úgy általában. Meg sem bírtam enni, de a szomszéd kutyája is inkább elfordította a fejét amikor megkínáltam.
A krokodilnak olyan íze volt, mintha összekevernénk egy nagyon tápos csirkehúst némi erősen „zamatos” hallal. Még az extra adag citromos mustár sem vette el a durva halízt.
A kenguru pedig olyan volt nekem, mint ha vadnyulat ennék borjúval keverve.
Javaslom kedves Olvasóm, hogy dobja le a terheket, ne cipelje más feladatait, elmaradásait és szervezzen magának több időt a csodálatos világunk megismerésére. Elsősorban nem pénz kérdése a változtatás, a nyitottság. Túl rövid az élet ahhoz, hogy mások terheit cipeljük, bőven elég a sajátunk.
