Eredményes ifjú evezőseink a magyar bajnokságon

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség arról számolt be, hogy július 25-27. között rendezték meg Szegeden az idei Gyermek Kölyök Magyar Bajnokságot, a Kolonics György Emlékversenyt, amelyen több, mint 90 egyesület közel 1700 sportolója, az U10 és az U14 közötti korosztályok legjobb kajakosai és kenusai szálltak vízre.
A Maty-éri pályán az evezősök mellett SUP, szlalom és kajakpóló szakágban is kiosztották a magyar bajnoki címeket. A versenyműsor sajátossága, hogy a futamok szinte megállás nélkül követték egymást az 500, 1000 és 2000 méteres távokon, ám ennek ellenére is a verseny végig jól szervezett mederben folyt.
A Dunaújvárosi Központi Sportegyesület azt írta, fiatal versenyzőik kitettek ismételten magukért, ugyanis Farkas Gábor magyar bajnok lett a korosztályában, és az idei versenyszezont 100 százalékosra hozta, hiszen ahol indult idén, ott nyerni is tudott Horváth Attila tanítványa. K-4 Női Kölyök U13-14 1000 m-en szép versenyzéssel bronzérmet szerzett Máté Annabell, Csizmadia Kíra, Molnár Linda és Vincze Fanni. K-1 Női Kölyök U14 1000m-en pedig Bebők Kitti a negyedik helyen végzett jó versenyzéssel.
