A halušky, vagy inkább magyarul a galuska, juhtúrós galuska egy tradicionális szlovák étel. Gyakran keverik a sztrapacskával.
A szakmámat tekintve kohász vagyok.
Ennek több oka van. Az egyik a családi indíttatás, a másik a dunaújvárosi születés, harmadik pedig a 14 évesen meghozott döntés.
Az általános iskola végén, mint minden korombélinek, át kellett gondolnom, hogy mit is kezdek majd magammal
Arra a következtetésre jutottam, hogy a fém az egyetlen anyag, ami mindenhez kell. Legyen az egy varrógép, vödör, autó, fazék, bármi. A fém az egyetlen anyag, amely minden tárgy életében jelen van, akár alapanyagként, akár megmunkáló eszközként. Nem volt kérdés, hogy a fémre esik a választásom.
Fémipar, de melyik ágára, merült fel a kérdés.
Itt jött a következő gondolat, hogy az a részleg érdekel, ahol nincs „konkurencia”, ami egyrészt az elhelyezkedést könnyíti, másrészt a szakik kihalásával és az utánpótlás elmaradozásával a még aktív szakemberek értéke nő majd. Így választottam a fémek előállítását és öntését szakmámnak.
A technikum után jött a főiskola, majd az egyetem, végül az ezidáig be nem fejezett doktori iskola. Végig kitartottam a szakmám mellett, tervszerűen fejlesztettem a karrierem, miközben soha nem jelentkeztem egyetlen állásra sem, mindig engem kerestek, hívtak. Jónak bizonyult a 14 éves kori elképzelésem, a kohászatban, fémelőállításban nincs konkurencia és a szakember értéke is folyamatosan nő.
Persze dolgozni, tanulni állandóan kell.
Így juthattam el a szakma legmagasabb beosztásaiba. Ilyen volt pl az, amikor egy kínai állami vállalat, észak-amerikai üzleti egységének igazgatását bízták rám Kanadában és az USA-ban. Ez három öntödét, négy megmunkálót és pár egyéb lokációt jelentett. Egy kínai állami vállalat kanadai, amerikai igazgatójának lenni dunaújvárosiként, óriás megtiszteltetés számomra.
A családom többször rám szólt már, hogy ne „hencegjek”.
Nem hencegek, nem célom, de az igen, hogy bemutassam, én vagyok a példa arra, hogy a Római, Béke városrész játszótereiről, munkásszülők gyermekeként, igenis el lehet jutni a legmagasabb szintű nemzetközi karrierekig is. Azt is be szeretném mutatni, hogy nem felejtettem el, honnan indultam. Dunaújvárosból indultam, itt találtam feleséget, barátokat, itt születtek a gyermekeim.
Ide tértem vissza, miután bemutattam, hogy a magyar szaktudás (és a sokszor szapult iskolarendszer) megállja a helyét a világ legnagyobb gazdaságaiban is. Számomra magától értetődő, hogy ide térek vissza.
Szóval… halušky.
Ezzel az étellel először a dunaújvárosi főiskolás éveim alatt találkoztam Selmecbányán. Kohómérnök hallgatóként sokszor kirándultunk Selmecre, hiszen a soproni, miskolci, székesfehárvári és dunaújvárosi felsőfokú intézmények őse az 1735-ben alapított selmeci akadémia, amely a világ első műszaki felsőoktatási intézménye volt.
A kirándulások alkalmával, természetesen betértünk a helyi vendéglőkbe, söntésekbe is. Ahol, a sörök mellett, kihagyhatatlan étel a halušky.
Gyakran keverik a sztrapacskával, ami nem alaptalan.
Mindkettőnek burgonyát tartalmaz a galuskája. A feltétben különböznek. A halušky esetében juhtúró és/vagy sült szalonna, amíg a sztrapacska esetében savanyú káposzta és/vagy sült hús a kiegészítő.
A történet szerint a juhtúrót már a XIV. században ismerték, de igazából csak a XVII. században vált mindenki számára elérhetővé.
A burgonya első európai említése egy angol botanikustól való, a XVI. század végéről. A magyarországi, felvidéki elterjedést Mária Teréziának köszönhetjük, a XVIII. századtól. Egy régi kézirat az 1700-as évek végén már említi a „haluska kolompérból” ételt.
Persze van olyan, aki mind a négy kiegészítőt ráteszi. Lelke rajta, jól teszi, ha úgy szereti.
A receptben csak a galuska elkésztését írom le.
A galuskák kiegészítését Önre bízom, kedves olvasóm. Juhtúrót, pirított savanyú káposztát, vagy éppen apróra vágott sült szalonnát, húst a lehetőségeihez és a családi szokásokhoz mérten tegyen rá. Ha éppen pörkölt, vagy sima tejföl jut hozzá, az sem baj. Bár a tejfölnél megjegyzem, hogy érdemes egy kis fokhagymát, kaprot és pár csipet cukrot is használni.
Időterv:
Előkészítés: 10 perc,
Elkésztés: 30 perc,
Elfogyasztás: 15 perc.
A szükséges eszközök:
1 db krumpli reszelő (tudom, hogy a hivatalos neve burgonya, de most a krumpli elnevezés szellemisége jobban illeszkedik),
1 db keverőtál,
1 db nokedli szaggató,
1 db nagy fazék,
1 db nagy szűrőkanál,
1 db tál a kész galuskának.
Hozzávalók:
4 db közepes, reszelt főző krumpli,
1 bögre liszt,
2 tojás,
1 teáskanál só a tésztába,
pár kanál só a fazék vízhez (méret függő, de én úgy szoktam számolni, hogy minden liter vízhez fél teáskanál sóst adok),
1 evőkanál szalonnazsír.
Elkészítés:
1. Keverjük össze a reszelt krumplit a sóval, tojással, majd a liszttel. Egyenletes masszát kell kapnunk. Minél kisebb a reszelő lyukbősége, annál kevésbé lesz a galuska „tüskés”. Én a „tüskésebb” -et szeretem.
2. Tegyük fel főni a vizet és amikor forr, akkor kezdjük el beleszaggatni a tésztát.
3. A galuska akkor kész, amikor már feljött a víz tetejére és még 5 percet főtt. Van, aki szerint a 4 perc is elég, nekem az 5 perc jön be.
4. Szűrjük le a galuskákat és tegyük kicsit szikkadni, pihenni, lecsepegni kb. 15 perce.
5. Bármi is legyen a feltét, minden esetben pirítsuk meg a galuskákat szalonnazsíron, csak éppen annyira, hogy finom, alig látható kérget kapjanak. Utána mehet rá a feltét.
6. Ha haluškyt készítünk, akkor juhtúróval és/vagy sült szalonnával keverjük, kínáljuk. Ha sztrapacskát ennénk, akkor pedig pirított, karamellizált savanyú káposztát és/vagy apróra vágott, pirított sertéshúsokat, köményes, borsos, fokhagymás ízesítéssel.
