Eltűnt tizenéves lányok a Béke városrészben – megtalálták őket! Frissítve: intő miatt nem mentek haza!

Tegnap sorra osztották meg a közösségi oldalon azt a bejegyzést, amelyben a szülők segítséget kértek az eltűnt 12 éves kislányuk megtalálása érdekében.
A leírás (és a kommentek) szerint a gyermek a 14 éves barátnőjével együtt tűnt el aznap délután, 16 óra körül: az Arany iskolából nem mentek haza, a telefonjaik pedig ki voltak kapcsolva. Nem tudták, hogy hol lehetnek. Nagy erőket mozgósítottak a felkutatásuk érdekében, még keresőkutyát is bevetettek a felderítésben.
Aztán éjjel 1:47-kor ugyancsak a közösségi oldalon, élő videóban jelentkezett be egy férfi a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság előtt, ahol a felvétel alapján egy nagyobb tömeg várakozott – bizonyára azok, akik részt vettek a lányok keresésében. A videóban elhangzottak alapján sikerült megtalálni a gyermekeket, akiket már a szüleik jelenlétében hallgatták ki a kapitányságon. Állítólag az iskola szomszédságában, egy panelházi lakásban voltak egy férfi vagy fiatalember társaságában (a videóban arról beszéltek a jelenlévők, hogy korábban a keresőkutya el is vezette őket ahhoz a lépcsőházhoz). Az is elhangzott, hogy a férfit is behozzák a kapitányságra, miután eloszlik a tömeg, így idővel az élő videót készítő társaság is elindult autóval a helyszínről.
Az ügyben már tájékoztatást kértünk a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatától – amint megérkezik a válasz, frissítjük a cikkünket.
Frissítés 9:03-kor! Meg is jött a rendőrségi tájékoztató!
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata arról tájékoztatta szerkesztőségünket az üggyel kapcsolatban, hogy „a tegnapi napon 17 óra után nem sokkal bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint egy 12 és egy 14 éves iskolás lány eltűnt. Kollégáink a társszervek bevonásával azonnal megkezdték a keresést, melynek során – egy állampolgári bejelentést követően – az éjjeli órákban Székesfehérváron, egy gyorsétteremben találták meg a két fiatalt. Mint kiderült, a lányok egy iskolai intő miatt döntöttek úgy, hogy nem mennek haza”.
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság az eset kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy a szökés nem megoldás!
„Ha rossz jegyet vagy intőt kapsz, ne félj elmondani otthon. A szökés veszélyes, és nem oldja meg a problémát – sőt, még nagyobb bajba sodorhat. Fontos, hogy beszélj a szüleiddel vagy kérj segítséget egy felnőttől, tanártól, mert minden helyzetre van megoldás!”- hangsúlyozta a kapitányság.