A múltkor megpróbáltuk a glutén körüli kérdéseket tisztázni. Most a laktóz kerül sorra.
A laktóz alapvetően a barátunk.
A laktóz, vagy más néven a tejcukor, az emlősök tejének cukorkomponense, viszont megtalálható néhány gyümölcsben is.
Ilyen például a zapota, amely ehető és nagy mennyiségben termesztett Indiában, Pakisztánban, Thaiföldön, Malajziában, Kambodzsában, Indonéziában, Vietnamban, Bangladesben és Mexikóban. Ha ilyen országban járunk, vagy onnan származó élelmiszert fogyasztunk, érdemes résen lenni.
A laktózt, egy olasz vegyész, Fabrizioi Bartoletti izolálta 1633-ban. Ezt évszázados kutatás követte. Volt olyan, aki az ízületi gyulladások enyhítésére használta. A nevét egy francai vegyésztől, Jean Baptiste André Dumas-tól kapta 1843-ban. 1856-ban Louis Pasteur okozott némi zavart az elnevezését illetően, de végül, ezt tekintjük a végleges névadásnak, Marcellin Berthelot lezárta a kérdést és 1860-ban a laktózt laktóznak nevezte el, végérvényesen.
Ezek alapján könnyen belátható, hogy a laktóz elég sok élelmiszerben előfordulhat.
Nem csupán a tejben, vagy a laktóz tartalmú gyümölcsökben, hanem minden olyanban, amihez a fent említettek valamelyikét használják.
Többek között nagyon sok tejkészítményben, kakaóban, bizonyos sörökben, koktélokban, krémekben, szószokban, de még a gyógyszeripar is használja.
Ha gondunk van a laktózzal, figyeljünk oda, mert ez is képes lesből támadni.
Az emberi bélrendszerben, a laktózt az un. laktáz enzim bontja le.
Ezen enzim termelése a csecsemőkorban a legaktívabb, hiszen a legfőbb táplálékforrás az anyatej és idővel csökkenhet.
Bizonyos földrajzi régiókban több ember képes a felnőttkori laktóz lebontásra, máshol kevesebb. Ez az evolúció válasza a regionális táplálékforrásokra.
Ez azt jelenti, hogy ahol több tejet ittak érettebb korukban az emberek, ott megjelentek olyan gének, amelyek a felnőttkorban is garantálják a laktáz enzim előállítását. A számok nyelvén, amíg a nyugat-európai ember több, mint 70%-a képes erre, addig az afrikai, óceániai emberek kevesebb, mint 30%-a.
Tehát a laktóz lebontó képességünk, vagy annak valamilyen hiánya az őseink „ajándéka”. (Köszi szépen, inkább pár aranyrudat hagytatok volna ránk!)
A laktáz hiánya laktóz intoleranciát okoz. Innen nézve ellenség.
A laktóz így átjut a vastagbélbe és ott kiváló táptalajt biztosít a gáztermelő flóra számára. Ez pedig puffadást, görcsöket és egyéb emésztőszervi tüneteket eredményez.
Egyik kezelési módja a diéta. Ekkor megvonjuk a szervezettől a tejet, tejkészítményeket. Ez elsőre jól hangzik, viszont a tej megvonásával a laktóz mellett más, egyébként értékes alkotó sem jut a szervezetbe, például a kalcium. Tehát a laktóz intoleranciára válaszként adott diéta, bizonyos hiánybetegségeket okozhat.
Ráadásul ilyen tüneteket nem csak ez az intolerancia okozhat, hanem egyéb betegség is.
Ennek alapján tilos az önvizsgálat, vagy az öndiagnózis és bizony a szomszéd néni, de még a doktor-google sem adhat megfelelő választ a kérdésekre.
Ha tünet van, irány a doktor néni, vagy bácsi és ők majd egy egyszerű vizsgálat után megmondják, hogy mi a teendő.
Az egyik ilyen vizsgálat lehet a kilélegzett hidrogén mennyiségének mérése. Gyakorlatilag bele kell szuszogni egy gépbe. Ez nem nagy dolog, de értékes információkkal szolgál.
A jó hír, hogy ma már nagyon jól kezelhető ez az intolerancia, de csak orvosi kontroll és tanácsok mellett. Az öngyógyítás itt sem menő, sőt nagyon káros lehet.
Léteznek laktózmentes tejtermékek is, amelyekhez már a gyártás során adagolják a laktázt, ami menet közben bontja le a laktózt, viszont a többi értékes alkotót békén hagyja.
