Pár éve, pár évig alkalmam volt Kanadában élni és dolgozni.
Egy kínai állami vállalat tulajdonosi képviselői kértek arra, hogy a kanadai-amerikai üzleti egységükben segítsem a munkát, operatív vezérigazgató-helyettesként. Megtisztelve, örömmel vállaltam el a megbízatást.
A héten a kanadai, amerikai ételekről, mindennapokról írok pár gondolatot.
Arra is lehetőségem volt, hogy a családom is velem élhessen.
Ez nagyban megkönnyítette a mindennapokat és olyan élethelyzetet teremtett, amiből sok minden a hasznunkra vált.
A gyerekek párhuzamosan jártak a kanadai iskolába és végezték online a magyar sulit. Mi rákényszerültünk arra, hogy elsősorban egymásra számíthatunk. Megismerhettünk idegen kultúrákat és szokásokat. A hozzáállásunk, szemléletünk nagyban fejlődött.
Az elején, amíg nem találtunk alkalmas házat, egy motelszobában éltünk négyen.
A fürdőszoba volt a konyhánk is egy pici indukciós főzőlappal. A motelban nem volt ivóvíz, így palackozott vizet ittunk, azzal mostunk fogat. Nehéz volt-e? Nem, inkább szórakoztató és tanulságos. Végül találtunk egy hatszobás, pincés kertesházat, havi 150.000 forintnyi dollárért.
A kanadai kollégák nyitottak és segítőkészek voltak az első perctől.
Nem éreztem semmiféle diszkriminációt. Sőt, magam is megtanultam, hogy mi az valójában.
Gondolta volna kedves olvasóm, hogy a nyugdíjkorhatár az valójában egy életkor alapú diszkrimináció? Hiszen ne az életkor mondja meg a munkára való alkalmasságot, hanem az orvosi vizsgálat eredménye.
Vagy azt gondolta volna, hogy a telepített traffipax előítélet lenne és ez alapján diszkriminálná az arra autózókat a máshol autózókhoz képest, hiszen az ellenőrzési kényszerrel feltételezi a szabálytalanságot, miközben másokról (ahol nincs telepített traffi) pedig nem?
Mivel nem tudnak mindenhova telepíteni ezért inkább azt csinálják, hogy javarészt a rendőrautókban van és menet közben veszik ki a szabálytalankodókat.
No, nem azt nézik, hogy szabálytalankodik-e valaki, hanem azt, hogy a közlekedési szabályok be nem tartásával veszélyezteti-e a rendőr testi épségét. Így már nem diszkrimináció és azonnal értelmet nyer, hiszen ki akarna veszélyeztetni egy rendőrt?
Elsőre hihetetlen volt számomra, hogy mekkora autókkal járnak.
Végül megkedveltem a nagy autókat. Viszont még se jellemző a gyorshajtás. Sokszáz lóerős autókkal járnak, nagypapás tempóval és bizony a motorosok sem cikáznak. Egyszer megkérdeztem, hogy miért nem száguldoznak motorral az autók között. Azt mondták, hogy nem akarnak idő előtt meghalni. Ezt sok magyarnak is ajánlanám. A képen látható autó olyan erős, hogy egy olasz sportkocsi nem tudott legyorsulni.
Furcsa volt az is, hogy a boltban az árak az ÁFA mentes nettó árak.
Az ÁFA ugyan 10-13%, de egy kiló csirkemell 4000 Ft-nyi kanadai dollárnál kezdődik nettó, miközben az átlagos vidéki órabér 3500-4000 Ft. A lakhatás pedig átlagosan havi 200.000 Ft körül van. Egy főiskolai éves tandíj 20.000.000 Ft körül, az egyetemi ennek a duplája, mondván az iskolai végzettség az egyben befektetés is.
Elsőre érthetetlen volt az is, hogy a szakszervezet konkrétan beleszól a céges ügyekbe, de cserébe ha valamiben megállapodtunk és leszsrződtünk, akkor annak betartásáról ők gondoskodtak a munkavállalói oldalon.
Rengeteg élményt és szokást hoztam magammal.
Az egyik ilyen élmény, szokás az útszéli kisvendéglők, street food helyek, ételek. A kisvendéglők tényleg olyanok, mint a filmeken.
A kanadai nemzeti étel a poutine.
A poutine-t az egyik kanadai tartományban, Quebecben találták ki az ötvenes években. Alapvetően közepes méretű hasábburgonya, sajtdarabkákkal (lágy trappista féle) és un. gravy, barnamártással.
Számtalan módon készítik még. Szerintem legfinomabb az, amikor chilisbab és sajt jut rá.
Hárman is magukénak tudják a poutine megalkotását
Az első történet szerint, egy bizonyos Fernand Lachance 1957-ben, Warwick-ban készített egy vendégének hasábburgonyát sajtdarabkákkal, majd pár évre rá már meleg gravy-vel kínálta.
A második történet 1958-ban, Jean-Paul Roy-ról szól, aki a hasábburgonyát először sajtdarabkákkal kínálta, majd szósszal, Drummondville-ben.
A harmadik elbeszélésben Princeville egyik vendéglőse jelenik meg, ahol elsőként sajtdarabkákkal, majd gravyvel készítették.
Tehát a történet gyakorlatilag azonos, csak a helyszín változik. Ilyenek az urbánus legendák. A lényeg, hogy manapság már élvezhetjük ezt az ételt.
Most a legelső változatot mutatom be, de ez ne riasszon el senkit attól, hogy bátran kísérletezzen, vagy éppen, a járvány után, kanadai földön kóstolja meg.
Az utazás és ott tartózkodás meglepően olcsó ahhoz képest, hogy az óceánt át kell repülni.
Ha valaki ilyet tervez, akkor javaslom, hogy Anglia, Izland, Grönland, Nova Scotia útvonalon menjen Torontóba és mindenhol töltsön el pár napot.
Én egyszer hasonló módon utaztam két hétig hazafelé Kanadából, amikor is útba ejtettem az Azori-szigeteket, Madeirát, Gran Canariát és Andalúziát.
Összességben alig volt drágább így hazajönni (repülőjeggyel, szállodával, bérelt autóval, költőpénzzel, éttermezéssel), mintha egyenesen Torontóból jöttem volna Budapestre.
Szóval utazni nem csak pénz kérdése, de erről majd máskor.
Számtalan változata ismert.
Gyakorlatilag minden tartománynak van már saját poutine-ja. Van, ahol zöldségek, füstölt húsok, kolbászok kerülnek rá. Ha nincs sajtdarabka, akkor a mozzarella elfogadott alternatíva.
Időterv:
Előkészítés: 10 perc,
Elkészítés: 10 perc,
Elfogyasztás: 10 perc.
A szükséges eszközök:
1 db olajsütő,
1 db éles kés,
1 db vágódeszka.
Hozzávalók:
2 közepes fej sütőburgonya hasábokra vágva,
10 dkg apróra vágott trappista sajt,
1 dl gravy, barnamártás,
1 evőkanál aprított petrezselyemzöld.
Elkészítés:
1. Süssük meg a hasábburgonyát.
2. Tegyük rá a sajtdarabkákat.
3. Öntsük nyakon barnamártással.
