Sevilla örök emléket hagyott bennem.
Sajnos nem maradhattam több időt Sevillában, folytatnom kellett az utazást. Hajtott a kíváncsiság. A sonkatál reggelim közben kitaláltam, hogy a következő állomás Córdoba lesz.
Córdoba környékén már több, mint 34000 éve élnek emberek.
Mondhatnánk, hogy nem semmi és nem is állnánk távol az igazságtól. Ha léteznek történelmi városok a világban, akkor Córdoba azok közé tartozik. A szír konyhánál írtam, hogy minden falat a bibliai történelmet idézi. Itt azt kell írnom, hogy minden lépés olyan volt, mintha az emberiség történelmében sétálnék.
Megközelítőleg 34000 évvel ezelőtt jelentek meg a neandervölgyiek.
Az ókorban a karthágóiak létesítettek itt várost
Ezt később a római légiók elfoglalták. Julius Caesar idejében Córdoba volt Hispánia római provincia fővárosa. Felemelő érzés volt azon hídon sétálgatni, amit még ő építtetett.
A Római Birodalom bukása utána vizigótok székhelye volt.
A VIII. századtól a mórok irányították, Córdoba volt a Córdobai Kalifátus központja. Egy időben ez volt a világ legnagyobb város, a feljegyzések szerint közel 1 millió lakossal.
A kalifátus fénykorában itt volt a világ legnagyobb könyvtára. A kötetek számát 400.000 és 1.000.000 db közé tették.
A XIII. századtól a spanyolok visszahódították.
Szerencsénkre az egyes megszállók sok elfoglalt építményt hagytak meg, gondoztak. Így ma is lehetőségünk van a például római Belvárosban, az iszlám Nagymecsetben, a Zsidó Negyedben, vagy a Keresztény Uralkodók Várában sétálgatni, nézelődni.
Bevallom, hogy Córdobában alig ettem valamit. Lekötött a történelem.
Megelégedtem pár gombóc fagyival, pár falat tapasszal, egy kis sonkatállal és némi szendviccsel. Itt volt lehetőségem elmenni bevásárolni. Úgy bevásároltam olívaolajból, fűszerekből, olajos halból, hogy nem fértem el a bőröndömben. Tehát pár ruhadarabom és a fényképező állványom ott maradt a repülőtéren. Fontosabb egy finom olívaolaj, mint egy sokadik pulóver. Van az a dal is, amely szerint „Neked öt gigabájt, nekem öt libamáj…” 😊
A következő település Granada volt.
Egyrészt az idevezető út, másrészt az Alhambra vonzott. Az úton láttam 70-es évekbeli rally autókat, csodálatos olívamezőket és egyre közelebb kerültem a Sierra Nevada hófödte csúcsaihoz.
Granadában nagy csalódás ért.
Nem tudtam bemenni a legfontosabb úticélomba, az Alhambrába.
A Poirot-sorozat Nyílt kártyákkal című része első megtekintése óta tervezem, hogy egyszer megnézem az Alhambrát. Nem azt, amelyik a cukorka dobozon van, hanem amelyik Spanyolországban.
Pechemre kiderült, amivel amúgy teljesen egyetértek, hogy elővételben kell jegyet váltani, mert a múzeum befogadó képessége korlátozott, nem akarnak tumultust. Április végén voltam ott és legelőbb júliusra tudtam volna jegyet foglalni.
Sebaj, eggyel több ok visszamenni! 😊
Nagyon nem viselt meg a csalódás és komótosan körbe sétáltam az Alhambrát.
Közben fényképeztem, figyeltem az embereket. Ahogy leértem a városba, volt időm beülni egy helyi kisvendéglőbe. A főúr ajánlására megkóstoltam a paella nevezetű tradicionális spanyol ételüket. Rendeltem a csirkehúsosból és a tenger gyümölcseiből is.
Már értem, hogy mitől és miért híres a paella.
A paella nem csak egy rizseshús. A paella egy tisztelgés az ízek, a zamatok harmóniája, a húsok, a zöldségek, a rizs, a fűszerek és a sáfrány előtt.
Miközben várakoztam a teraszon a paellámra, közben figyeltem a tömeget, valami furcsa volt.
Egy idő után rájöttem, hogy mi a furcsaság. Nem voltak szokatlanul sokan, de sosem látott módon lassan mozgott a tömeg.
Olyan volt, mintha egy nagy halom mindent megnéző kisgyerek bámészkodna. Olyan, aki mellett az ifjú szülő hosszú perceket kénytelen görnyedve állni, mert fogja a kezét annak a csemetének, aki félig lógva nézi a bogarat az út szélén.
Valahogy hiányoztak a kapkodó emberek. Sehol nem láttam ilyet sem előtte, sem utána.
Másnap reggel korán keltem, kíváncsi voltam az ébredező Granadára.
Sietős reggeli után loholva mentem a szállodám közelében lévő belvárosi részre. Érdekelt, hogy hogyan indul a város napja. Láttam az éppen kipakoló kisboltost, a kórházi kezelésre érkező embereket, a még zárva lévő, de már pakolászó éttermet. Láttam Sancho Panza szobrot és jártam olyan középkori árkádsoron, ami közel 500 éve kisboltokból áll és nem egy van a kezdetektől ugyanannak a családnak a kezében. Itt érdekes volt látni, hogy egy számmal kisebbek ezek a házak, hiszen amikor építették, akkor jóval alacsonyabbak voltak az emberek és ez a léptéken is látszik.
A granadai Katedrális mellett találtam eddigi életem legfantasztikusabb fűszer és teaboltját.
Ért egy másik élmény is itt.
Belecsöppentem egy tüntetésbe. Meghökkentő volt látni a tüntetők között a valamikori Szovjetunió zászlóját. Megkérdeztem az egyik bámészkodót, hogy mit skandálnak. Azt mondta, hogy ez a helyi kommunista párt tüntetése és a szovjet szolidaritási modell spanyolországi bevezetését követelik. Ha tudnák, hogy milyen szolidaritás volt akkoriban…
Granada után elindultam a Sierra Nevada hófödte csúcsaihoz.
Menet közben több helyen megálltam fotózni. Az egyik ilyen alkalommal megcsúsztam és majdnem beleestem egy igen mély szakadékba. Szerencsére meg tudtam kapaszkodni a peremen, felfogtak a bokrok, de a bokám kificamodott.
A balesettől függetlenül elkocsikáztam a hegyekig és megnéztem a havas hegycsúcsokat.
Pár fotó után, rettenetesen fájó és már lüktető lábbal még levezettem kb. 200 kilométert a hegyek között, hiszen várt Málaga.
Málagában az első utam az egyetemi oktató kórházba vezetett.
Annyira fájt már a lábam, hogy alig bírtam menni, 100 métert 35 perc alatt tettem meg. Kaptam ellátást, a maguk módján igyekeztek.
Állíthatom, a kanadai, a német, a horvát, az olasz, a spanyol, a kínai sürgősségi ellátással kapcsolatos saját tapasztalatok alapján, hogy a magyar, a dunaújvárosi Sürgősségi Baleseti Osztály nemzetközi színvonalú, sőt gyorsaságban a legjobb. A többi osztály is világbajnok szinten dolgozik, ezt bizonyosan állíthatom, mert sajnos megtapasztalhattam az idők folyamán a kórházi ellátásokat itthon és külföldön is.
Hálás vagyok az orvosainknak, az ápolóknak és a többi ellátó kollégáiknak. Járvány nélkül is ezt mondanám, ezt higgye el nekem kedves Olvasóm, kérem.
A gyógyszerek és a kezelésnek hála kicsit tudtam mozogni, vezetni.
Ha fájdalmasan is, de lehetőségem volt Málagában újabb helyeket felfedezni. Alapvetően a tengerparti részt néztem meg és a vendéglőket.
Sajnos ott is elterjedtek már a gyorséttermek, így elég nehéz volt spanyol ételhez jutni a strandok közelében. A meglátogatott vendéglőkben kénytelen voltam megelégedni a tapas, gazpacho, paella választékkal.
Élményekkel teli két hét volt ez a Torontó, Azori-szigetek, Madeira, Gran Canaria, Andalúzia, Budapest utazás.
A paella egy világhíres spanyol étel.
A sáfránnyal ízesített ételspecialitás regionális eredetű. Manapság azonban már Spanyolország nemzeti ételévé vált.
A La Mancha vidéken termesztett sáfrány mellett a másik jellemzője az arabok által Valencia környékén meghonosított apró, kerek rizs.
A kezdetekkor angolnával, csigával és zöldbabbal főzték. Ez azonban mára megváltozott. Alapvetően kétféle létezik. Az egyik csirke, vagy nyúlhúsos, a másik tenger gyümölcseivel készül.
Általában egy speciális, lapos, kétfülű serpenyőben készítik és hasonló tányérban tálalják.
A turistáknak kiegészítik sok egyéb hozzávalóval.
Lelkük rajta, de szerintem a paella nem egy búcsús kofa műanyag kacatokat áruló standja, szóval én maradnék a „kevesebb, néha több” elvnél. 😊
Időterv:
Előkészítés: 15 perc.
Elkészítés: 45 perc.
Elfogyasztás: 20 perc.
A szükséges eszközök:
1 db nagy serpenyő,
1 db éles kés,
1 db vágódeszka,
1 db tál,
1 db evőkanál,
1 db spicc kanál
Hozzávalók:
1 dl olívaolaj
½ kg csíkozott hús (csirke, nyúl, vagy tenger gyümölcsei)
6 gerezd apróra vágott fokhagyma,
2 db apróra vágott közepes paradicsom,
20 dkg zöldbab,
20 dkg zöldborsó (ha valaki szereti),
1 evőkanál füstölt paprika,
1 evőkanál só,
1 csipet sáfrány,
½ kg apró, kerekszemű Arroz Bomba rizs,
1,5 liter enyhén sós hús alaplé,
1 csokor apróra vágott petrezselyemzöld.
Elkészítés:
1. Tegyük a felhevített serpenyőnkbe az olajat, a fokhagymát és a húsokat. Majd pirítsuk szép pirosra a húsokat.
2. Tegyük félre a húsokat a tálunkba.
3. A serpenyőben maradt pecsenyeléhez adjuk a zöldségeket és gyorsan pirítsuk meg őket.
4. Ha kissé megpirultak, akkor húzzuk félre a zöldségeinket és tegyük a serpenyő közepére a rizst.
5. Óvatosan dolgozzuk össze őket és apránként keverjük bele a fűszereket.
6. Ha ezzel elkészültünk, akkor tegyük vissza a húsokat.
7. Harmadrészenként adjuk a keverékhez a hús alaplevet, mindig csak annyit, amennyit a rizs kellemesen szaftosra felvesz. Alacsony lángon főzzük. A sáfránynak idő kell.
8. A tányérokon szétterítve tálaljuk és szórjuk meg a petrezselyemzölddel.
[ngg src=”galleries” ids=”49″ display=”basic_thumbnail”]
