Andalúzia a spanyol régiók közül a kedvencem.
A nagy utazásom következő állomás az Azori-szigetek, Madeira, Gran Canaria, után Andalúzia.
Nem ismerem teljes Spanyolországot, ez természetes, de az olvasmányaim alapján Andalúzia tűnik a legváltozatosabbnak.
A kellemes tengerpartok, a nyáron is havas hegyek, a hangulatos városok, Gibraltár és Afrika közelsége, a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán közötti átjáró, a karnyújtásnyira lévő Portugália, az európai és mór kultúrák hatása jelentik számomra a garanciát a változatosságra.
Andalúzia történelme kimondottan változatos.
A kezdetekben a föníciai nép alakított ki írott törvényekkel rendelkező kolóniát a területen. A mezőgazdaság és a fémművesség fejlődést hozott.
A Kr.e. II.-III.- században vált a Római Birodalom részévé. Ez az időszak még magasabb szintre emelte a már amúgy is fejlett társadalmat. A terület népei segítették, támogatták Hannibál Barcas II. Pun háborúját a Római Birodalom ellen.
A Római Birodalom után a Vizigót Királyság szervezte a mindennapi életet.
A nevüknek semmi köze a vízhez. Uralkodásuk az V. századtól a VIII. századig tartott és. sajnálatosan a hanyatlás jellemezte. A rómaiak által felépített szervezettség és infrastruktúra összeomlott. Ennek okai a korábban egymástól idegenkedő, egymással harcoló gótok és hispanorómaiak kényszerű összefogása, a területi hadurak által fenntartott bizonytalanság, a faluközösségek alacsony hatékonysága és a területi léptékhez képest kicsiny gazdaságok működési természete voltak.
A VIII. században megjelentek az Észak-afrikai arabok, akiket az egyik bukott vizigót király fiai hívtak be. A csatározások alatt elestek az arabokat behívó vezetők és az ellenfeleik is, az arabok viszont a területen maradtak és elfoglalták azt. Ekkor kezdődött a mór uralom, ami a XV. századig tartott.
Andalúzia a XV. századtól a spanyol korona, illetve manapság Spanyolország része.
Gran Canariaról repülővel utaztam Málagaba.
A repülőgép ablakaiból lenyűgöző volt Marokkót, Gibraltárt és Andalúziát. A tengerpart, a hegyek, a szinte végtelen olajligetek érdekes és szép látványt mutattak az égből.
Megérkezésemkor csak egy autófoglalásom volt, a szállásomról mindig az adott nap végén gondoskodtam.
Egy hétre 20 ezer forintomba került egy autó, teljeskörű biztosítással. Ha legközelebb már családdal megyek, akkor úgy tervezem, hogy vonattal megyünk és ott ismét autót bérelek. Azt még nem tudom, hogy az osztrák, olasz, svájci hegyek irányában megyünk majd, vagy éppen Toszkána és a Riviéra irányába. Az is lehet, hogy odafelé az egyik, visszafelé a másik útvonalat választjuk. Majd kiderül, bár olyan nagyon nem lehet ezzel várni, mert most (a sajnálatos járványhelyzet miatt) fillérekért lehet betervezni, lefoglalni a következő nyaralás részleteit. Ráadásul lehet úgy foglalni, hogy nincs lemondási díj, ami biztonságot ad.
A repülőteret elhagyva azonnal belevetettem magam az andalúz tájba.
Első dolgom volt felkeresni egy kisvendéglőt. Találtam is egyet a dombok között. Igazából fogalmam sincs, hogy hol voltam. Azt viszont pontosan tudom, hogy kétféle ételt ettem. Először a mór időkből származó olívaolajos, mandulás, fokhagymás kenyér leves, az ajoblanco került az asztalomra. Ezt követte a spanyoloknál Crema Catalana néven népszerű crème brûlée. Nem kimondottan andalúz étel, de mivel Spanyolországban mindenhol ismert és kedvelt, így nem volt okom kihagyni.
A második nap reggelén a tengerparton autózva jutottam el Marbellan keresztül a Gibraltári-szoroshoz.
Elsétáltam arra a pontra, ahonnan egyszerre látszott a Földközi-tenger, az afrikai Tanger és az Atlanti-óceán.
A település neve Tarifa. A tarifa szavunk innen eredeztethető, hiszen a városban állomásozó egységek pénzt kértek a szoroson való áthaladásért. A saját szememmel láttam a szorosba nyúló erődítményt.
Az oda vezető gyalogúton kegyetlenül fújt a szél
Először a tengerpari homok terített be, utána a tengervíz, majd visszafelé megint a homok. Így aztán már kora reggel úgy néztem ki, mint egy disznó a dagonyázás után, hiszen a homok és tengervíz kiválóan befedte a ruhám. Ekkor nyert értelmet az a látvány, ami a parkolóban fogadott és esőkabátos, vagy éppen átöltöző embereket mutatott. Hiába, néha nem árt felkészülni a helyi viszonyokból előre. 😊
Ezután ismét csak úgy autózás a spanyol tengerparton, a dombok és lankák között következett.
Úgy autóztam, hogy csak nagyjából tartottam az útirányt. Menet közben sokszor megálltam nézelődni. Így esett, hogy egy feltűnően szép templom, vagy inkább szerzetesrend kommunája mellett álltam meg. Minden bekamerázva, több méteres fal, erős vaskapu. Mindez egy hatalmas olajliget kellős közepén. Nézelődtem, fotóztam, aztán amikor arra lettem figyelmes, hogy a kamerákkal követnek és belső hangoskodás volt hallható, akkor gyorsan autóba ültem és már haladtam is tovább.
Messziről feltűnt egy égig érő fényes torony.
Először azt hittem, hogy valami űrkutatási dolgot látok. Közelebb érve, autózva kiderült, hogy egy óriás tükörpark közepén lévő hőcserélő tornyot láttam, ami egy naperőmű. A biztonsági őr azonnal megjelent és érdeklődött, hogy mit akarok, mit fotózom és megengedett pár képet, amit meg kellett neki mutatnom jóváhagyásra.
Az éjszakát már Sevillában töltöttem.
Mivel este érkeztem meg a városba, a szállásra, így már csak arra volt lehetőségem, hogy tegyek egy gyors sétát és betérjek egy rövid vacsorára egy helyi kisvendéglőbe.
A helyi kisvendéglő igazából egy nyüzsgő tapas bár volt. Ekkor éreztem először azt, hogy belecsöppentem az igazi spanyol nagyvárosi életbe.
Korábban nem tapasztalt vibrálás és választék fogadott a tapas bárban.
A tapas a spanyol gasztronómia egyik jellegzetessége. Nem számít nemzetei eledelnek, mivel nem egy konkrét recept alapján készül. A tapas különböző apró falatkák, bor és sörkorcsolyák összessége. Természetesen olyan éhes száj is jól tud lakni, aki nem ital mellé fogyasztja, hanem változatosan szeret csipegetni. Én ez utóbbi módot kedvelem.
A tapas szó a spanyol tapar igéből származik.
Évszázadokkal ezelőtt a tapast különböző csapszékekben, fogadókban szolgálták fel oly módon, hogy a poharak bogár elleni védelmére való, a poharakra rakott kis tányérokra raktak apró falatkákat. Mivel akkor az analfabetizmus volt a jellemző, így ilyen módon tudták az „étlapot” bemutatni. Úgy is mondhatnánk, hogy akkoriban így oldották meg a különböző ikonokkal, jelekkel történő kommunikációt.
Sajnálatosan ismét egyre jellemzőbb ez az írást és olvasást helyettesítő jelbeszéd. Aki nem ismeri a jelen ikonjait, zavaros jelképeit, az bizony éhen és szomjan marad. Cserébe lassan ciki lesz az írás és az olvasás képessége. ☹
Ahogy haladtak előre az időben, úgy bővült a kínálat.
A kezdeti „étlap” funkciót felváltották a tudatosan tapasnak kitalált fogások. Ezek alapvetően vékony kenyér és sonka szeleteket jelentettek, amelyeket kiegészítettek, különböző növényi hozzávalókkal, sajtokkal vagy éppen szószokkal.
Az andalúz sherry árusoknál nagyon népszerűek voltak.
A leírás alapján ők fejlesztették a mai szintjére, hiszen a kezdeti minimális funkciót, mint „étlapot” kiegészítették a régójukra, településükre, önmagukra jellemző specialitásokkal, egyéni receptekkel, unikális kínálattal.
Állítólag még a spanyol inkvizícióra is hatással volt a tapas, mint étel.
A történet szerint a mór időkben megtelepedett zsidók ugyan áttértek a keresztény hitre az inkvizíció miatt, de megtartották szokásaikat. Ezek alapján, aki kereszténynek mondta magát, de nem fogyasztott nem kóser tapast, már vitte is az inkvizítor. Ez egyrészt elég kegyetlen módja volt az amúgy is könyörtelen inkvizíciónak (amit egészen a XIX. századig kénytelen volt elviselni az emberiség), másrészt erősen csökkentette az ételmaradékok mennyiségét.
A Római Birodalom Kr.e. III. században indult inváziójával megérkezett az olíva is.
Spanyolország híres olíva termesztő ország. Egyes vélemények szerint a legjobb minőségű olívabogyókat, olívaolajakat a spanyoloknál lehet megtalálni. Ezzel nyilván vitatkozna a többi olívatermelő ország. Ugyanakkor személyes tapasztalatom az, hogy a szinte megfizethetetlen prémium török olívaolajak mellett a megfizethető spanyol termékek a legjobbak azok között, amelyeket életemben kóstoltam már.
A szükséges eszközök:
sok kistányér, vagy apró tálka a falatkáknak, a fogások száma megszorozva az éhes szájak számával,
1 db éles kés,
1 db vágódeszka.
Időterv:
Előkészítés: 10 perc,
Elkészítés: 10-20 perc,
Elfogyasztás: jó kérdés, ahogy a beszélgetés zajlik.
Hozzávalók (amit alapból javaslok fejenként, de gyakorlatilag bármiből lehet tapas, amit kisebb tálkákba szét lehet osztani):
– 4 szem óriás olívabogyó,
– 20 ml olívaolaj,
– 5 ml balzsamecet (legjobb belekeverni az olívaolajba),
– 5 dkg vékonyra szelt sonka,
– 5 dkg vékonyra karikázott kolbász,
– 5 dkg kockázott paradicsom, sózva, bazsalikommal megszórva, kissé ecetesen, cukrosan,
– pár karika lila, főzőhagyma, vagy újhagyma,
– 1-2 dkg fűszeres sajtkrém,
– 1-2 dkg vajkrém,
– 1-2 dkg salsaszósz,
– 1-2 dkg olívaolajos paprika, paradicsom, cukkini vagy egyéb saláta,
– 1-2 dkg kockázott sajt,
– 1-2 db cikkezett főtt tojás (a füstölt, fokhagymás fürj tojás a legjobb erre),
– 15-20 dkg vékonyra szelt kenyér, a legjobb, ha pirítós.
Elkészítés:
1. Tegyük apró tálkákba a hozzávalókat.
2. Kínáljuk jó szívvel, persze az evőeszközöket (főleg a kiskanalat és a kerek végű kenő kést ne felejtsük el).
[ngg src=”galleries” ids=”47″ display=”basic_thumbnail”]
