A Széchenyi István Gimnázium arról számolt be, hogy a lány röplabda csapatuk november 9-én Lovasberényben ezüstérmes lett a diákolimpia megyei döntőjében. A sorsolás alapján a Pannonnal, valamint a székesfehérvári Bugát Pál Szakgimnáziummal kerültek egy selejtező csoportba a lányok. Mindkét csapatot legyőzve, óriási küzdelemben, csoportelsőként jutottak tovább a döntőbe, ahol a székesfehérvári Tóparti Gimnázium volt az ellenfél. Ezen a mérkőzésen sajnos már nem sikerült diadalmaskodni, de küzdelemben ekkor sem volt hiány, a lányok a végén is mindent beleadtak, minden pontért megküzdöttek.
Az ezüstérmes csapat tagjai: Budai Kamilla, Deményi Petra, Kiszl Viktória, Kovács Boglárka, Takács Nikolett, Takács Regina, Torkos Léna, Tóth Emília, Varga Flóra, Zebkov Polina