KezdőlapKékfényBicskával esett neki kolléganőjének

Bicskával esett neki kolléganőjének

-

A Fejér Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt indítványozta annak a nőnek a bűnügyi felügyeletét és távoltartását, aki egyik munkatársát a nála lévő bicskával megszúrta.

A gyanúsított és női munkatársa egy munkahelyen dolgoztak. A nő 2022. június 26-án délután kihívta a sértettet az irodájából azzal, hogy beszélni szeretne vele. A két nő bement az öltözőbe, annak ajtaját a gyanúsított belülről bezárta, a kulcsot kétszer ráfordította, majd egy vélt sérelme miatt a sértettet felelősségre vonta. A nő ezt követően egy paprikasprayvel a sértett arcába fújt. A sértett megpróbált az öltözőből kimenekülni, azonban a gyanúsított elállta az útját, a táskájából elővett egy 6 cm pengehosszúságú bicskát és azzal a sértett arca és nyaka irányába szúró, vágó mozdulatokat tett. A sértett a kezét a feje fölé emelve próbálta a támadást elhárítani és segítségért kiáltott. A munkahelyen dolgozó két férfi ekkor berúgta az öltöző ajtaját, a gyanúsított kezéből a kést elvették, majd értesítették a rendőrséget és a mentőket.

A gyanúsított 2022. június 21-én a munkahelyet üzemeltető cég ügyvezetője részére rágalmazó, fenyegető tartalmú üzeneteket is küldött.

A sértett a bántalmazás következtében könnyű személyi sérülést szenvedett, figyelemmel azonban az elkövetés eszközére és a sérült testtájékra, életveszélyes sérülés kialakulásának a reális veszélye is fennállt.

Figyelemmel a gyanúsított cselekménye bosszúból eredő motivációjára, az elkövetés után tanúsított fenyegető magatartására, alaposan feltehető, hogy a sértett sérelmére megkísérelt bűncselekményt megismételné, a cég vezetőjének zaklatását tovább folytatná, így a bűnismétlés reális veszélye fennáll.

A Székesfehérvári Járásbíróság az ügyészi indítványnak helyt adott, elrendelte a terhelt távoltartását az érintettektől, valamint a bűnügyi felügyeletét is, a mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával. A döntés fellebbezés hiányában végleges

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Nyitott napot tartott a bv. intézet

0
A büntetés-végrehajtási szervezet új toborzási koncepciójának megfelelően április 30-án megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet. Mint arról a bv. beszámolt,...

Kezdődnek a ballagások

DunaOnline

FREE
VIEW