KezdőlapSportErősítés az Acélbikáknál

Erősítés az Acélbikáknál

-

Kép: Acélbikák

-Hirdetés-

Pénteken este győzelemmel zárta utolsó felkészülési edzőmérkőzését a DAB jégkorongcsapata- írja közösségi oldalán a klub, amely még három új játékos érkezéséről is tájékoztatta a sportág rajongóit a szezon kezdete előtt.

Az alakulat Nejc Brus személyében egy 23 esztendős szlovén védővel erősített. Szintén szlovén nemzetiségű Jakob Stan, aki csatárként bizonyít majd az Acélbikáknál. A mindössze 19 éves játékos korábban a HK Bled korosztályos csapataiban szerepelt, majd Finnországba költözött, ahol a RoKi csapatának lett oszlopos tagja. Az U18-as gárdában 20 mérkőzés alatt 30 pontig, míg az U20-as csapatnál 34 meccsen 9 pontig jutott. A 2022/2023-as szezont, élete első felnőtt szerződésével, már Dunaújvárosban kezdi, ahol ráadásul két fronton is számítanak rá az Acélbikák. Jakobnak mind a felnőtt, mind pedig a junior csapatban lehetősége lesz bizonyítani, ráadásul utóbbiban igen fontos szerep hárul majd rá, mint a csapat egyik vezéregyénisége. A 20 esztendős védőnek, Gál Somának, szintén a Duna-parti csapat lesz az első felnőtt állomása karrierjében. Korábban a Fehérvár AV19 korosztályos csapataiban játszott. Megjárta az osztrák bázisú bajnokságokat is, tagja volt az U16-os, valamint az U17-es magyar válogatottnak, míg a legutóbbi szezonban a román U20-as válogatott tagjaként vett részt a korosztályos világbajnokságon. A 2021/2022-es szezonban a Gyergyószentmiklós U23-as csapatában játszott. Onnan érkezik most hozzánk Dunaújvárosba.

-Hírdetés-
- Hírdetés-

El kell olvasni

Dunaújváros vezetése által indított pereket kaszált el a bíróság

0
Dr. Molnár Krisztián a Fejér Megyei Közgyűlés elnökének hivatalos közösségi oldalán a mai napon megjelent információk szerint, Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata két keresetet...

Nincs mérlegelés! Kötelező!

DunaOnline

FREE
VIEW