KezdőlapKékfényHamis vád miatt vontak felelősségre egy férfit

Hamis vád miatt vontak felelősségre egy férfit

-

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a férfi ellen, aki ismerősét bűncselekmény elkövetésével hamisan vádolta. A vádirati tényállás szerint a férfi tavaly júniusban bejelentést tett a főkapitányság ügyeletére, mely szerint volt párját a jelenlegi barátja bántalmazza, és ő ezt jelenleg is hallja. A bejelentésre a rendőrjárőrök megjelentek a helyszínen, ahol megállapítást nyert, hogy nem történt semmilyen bűncselekmény. Mivel a férfi az ismerősét hatóság előtt bűncselekmény elkövetésével hamisan vádolta, így magatartása a hamis vád bűntett megállapítására alkalmas, mely 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetlen előéletű férfi a bűncselekmény elkövetését beismerte, így az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben bocsássa őt próbára. A férfi büntetőjogi felelősségéről a Dunaújvárosi Járásbíróság dönt majd.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Pályázatot hirdetett a katasztrófavédelem

0
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Katasztrófavédelmi Tudományos Tanácsa tudományos, interdiszciplináris pályázatára az idei évben is olyan pályamunkák elkészítését várja, amelyek a tűzoltóság, a...
DunaOnline

FREE
VIEW