Connect with us

Közélet

500 diák fogja megírni a középfokú felvételit városunkban

mm

Published

on

Január 23-án, azaz szombaton 10 órakor kezdődik országszerte a középfokú felvételi vizsga. Az írásbeli számonkérést a szakképző intézmények már évek óta kérik a jelentkezőktől, de vannak olyan középiskolák, ahol beleszámítják az itt elért eredményeket is a felvételi pontszámokba.

Dunaújvárosban két iskola szervez felvételit. A Pannon Oktatási Központban százötven diák fogja megírni a feladatsort matematikából és magyarból. A Széchenyi István Gimnáziumban háromszázötvenen vizsgáznak majd. A járványügyi helyzet miatt természetesen szigorú óvintézkedéseket és ajánlásokat fogalmaztak meg a középiskoláknak. Ilyen például az, hogy minden vizsgahelyszínen biztosítani kell a megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítőt, amelynek használata fontos a fertőzések megelőzése érdekében. A vizsgateremben a vizsgázók számát tíz főben korlátozták, valamint a minimum 1,5 méter távolság biztosítása kérik a vizsgázók közötti fertőzés kockázatát csökkentve. A védőmaszk viselése az írásbeli vizsga alatt a felügyelő tanárok számára kötelező, a vizsgázók számára ajánlott, de nem kötelező. A nagyszámú jelentkezés miatt a Széchenyi gimi épülete teljesen tele lesz, és mintegy száz diáknak a Rosti gimnáziumban biztosítanak helyszínt a felvételi megírásához. Ha a tanuló – önhibáján kívül eső elháríthatatlan ok miatt – nem tudott részt venni a január 23-ai vizsganapon, akkor a vizsgát – a vizsgaszervező intézmény vezetőjének engedélyével – a január 28-ai pótnapon írhatja meg. A központi írásbeli vizsga második pótnapján, február 5-én kérelemre kizárólag azok a vizsgázók vehetnek részt, akik igazoltan COVID-19 fertőzésben szenvedtek, vagy igazoltan hatósági házi karanténba kerültek, továbbá egyéb rendkívüli, önhibájukon kívül eső elháríthatatlan ok folytán sem a tanév rendje szerinti központi írásbeli vizsgán, sem annak pótnapján nem tudtak megjelenni. A január 23-ai vizsganap és a január 28-ai pótnap értékelő lapjait a tanév rendje szerint legkésőbb február 8-án át kell adni a vizsgázóknak.

Hirdetés