KezdőlapProgramA waldorf iskola nyolcadikosai előadással készülnek

A waldorf iskola nyolcadikosai előadással készülnek

-

A Bartók Színház ad otthon a Pentelei Waldorf Iskola vendégelőadásának- erről adott hírt kulturális intézményünk. Mint írták, március 6-án és 7-én 18 órai kezdettel Stephen Schwartz darabját, a Godspell című musicalt dolgozták fel a waldorfosok. A mintegy kétórás előadás ajánlójában azt írják, a bábeli zűrzavar lehet korunk talán legösszefoglalóbb kifejezése: az emberiség mindennapjai javarészt kapkodásban és üres locsogásban telnek. Ebbe a kaotikus világba érkezik a Kiáltó Szó, a megváltás ígérete. Az Ige mindenhová eljutott – ebben a zenés daljátékban, amelyet a Pentelei Waldorf Iskola nyolcadikos diákjainak előadásában tekinthetünk meg, annak a három évnek a története, amikor Krisztus a Földön járt és a példázatok kelnek életre, ezúttal szokatlannak tetsző helyen és módon, vidám bohócok társulatának csetlő-botló bemutatóján. A produkció rendezője Csorba-Sebek Judit, Hamvas Emőke és Szentkúti Ferenc. Jegyeket, támogatói jegyeketfebruár 5-től lehet vásárolni az előadásra az iskolától.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Nyitott napot tartott a bv. intézet

0
A büntetés-végrehajtási szervezet új toborzási koncepciójának megfelelően április 30-án megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet. Mint arról a bv. beszámolt,...

Kezdődnek a ballagások

DunaOnline

FREE
VIEW