Connect with us

Kékfény

Fellebbeztek az embercsempészek az előzetes letartóztatás ellen

mm

Published

on

A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványa alapján a bíróság letartóztatta azt a két moldovai férfit, akik három szír és négy szomáliai bevándorlót akartak pénzért Ausztriába fuvarozni.

A megalapozott gyanú szerint a 28 éves férfi 2021. október 2-án Baja környékén vette fel autójába az illegális bevándorlókat, és velük az osztrák-magyar határ irányába indult. Előtte mintegy felvezetőként haladt 43 éves társa egy másik kocsival. A bevándorlókat szállító autó sofőrét a dunaújvárosi rendőrök Rácalmáson ellenőrzés alá kívánták vonni, azonban a gyanúsított nem állt meg, nagy sebességgel továbbhajtott. Végül Adonyban a mozgó járműből kiugrott, és elszaladt, míg az autót – annak utas-valamint csomagterében a bevándorlókkal – hátrahagyta a vasúti síneken. A rendőrök a menekülő gyanúsítottat és társát is elfogták, a kocsival pedig sikerült a sínpályát elhagyniuk, mielőtt a vasúti forgalom odaért volna. Mindkét férfival szemben minősített embercsempészés bűntette miatt indult büntetőeljárás, illetve a kocsit a sínen hagyó elkövetővel szemben további közlekedési bűncselekmény megalapozott gyanúját is közölték. Mivel alappal feltételezhető, hogy a külföldi lakóhelyű gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén elérhetetlenné válnának, a Székesfehérvári Járásbíróság az ügyészi indítvány szerint a letartóztatásukat egy hónapra elrendelte. A bíróság döntése ellen a terheltek és védőik fellebbezést jelentettek be.

Hirdetés