Connect with us

Közélet

November 5-én lesz a Dunaújvárosi Szakképzés Napja

mm

Közzétette

Dátum:

A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum 2017 óta már háromszor szervezte meg eddig a Dunaújvárosi Szakképzés Napját, így nem volt kérdés a vezetés számára, hogy idén, immáron negyedik alkalommal ismét meghirdetik ezt a pályaorientációs programot.

Hirdetés

Mint azt a centrum írja, november 5-én egy helyen és egy időben hat iskola mutatja be minden létező tudományát. A szakképzés napjának egyik legfontosabb erőssége, hogy minden általuk képviselt szakmát ki lehet próbálni, kézbe lehet venni, testközelből meg lehet lesni, alkotni lehet, vagy éppen meg lehet kóstolni. Elsősorban az általános iskola hetedik és nyolcadik osztályos diákjait, szüleiket várják. A program november 5-én 9 órakor kezdődik a Dunaferr Technikum és Szakképző Iskola Apáczai Csere János utcai telephelyén. Az ünnepélyes megnyitót 10 órakor tartják.

Hirdetés