Connect with us

Kékfény

Pénzbüntetést és próbaidőt kaptak az embercsempészek

mm

Published

on

A Dunaújvárosi, valamint a Bicskei Járási Ügyészség minősített embercsempészés bűntette miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állította azt a három különböző állampolgárságú személyt, akik idén május és július között összesen 13 külföldi személynek nyújtottak segítséget az államhatár jogellenes átlépéséhez.

A nyomozás adatai szerint a szerb embercsempész július 6-án öt ismeretlen állampolgárságú személyt, július 7-én pedig hét afgán állampolgárt vett fel a magyar-szerb határ közelében a járművébe azért, hogy őket Nyugat-Európába szállítsa, azonban a rendőrök az M1-es autópályán ellenőrizték. A brit embercsempész július 20-án összesen öt – két szír, egy iraki és két kuvaiti – állampolgárt szállított az M6-os autópályán, amikor a rendőrök cselekményét leleplezték. A magyar embercsempész május 19-29. között összesen 11 alkalommal utazott a déli határszakaszra azért, hogy illegális bevándorlókat szállítson Győr közelébe, amely utakért 10.000 és 30.000 forint közötti összegeket kapott ellenszolgáltatásként megbízójától. A vádlott május 30-án, június 2-án, illetve június 8-án is szállított külföldi állampolgárokat, amely utakért esetenként 300.000-350.000 forintot kapott. A terhelt június 8-án Bogyiszló környékén három szírt vett fel a gépkocsijába azzal, hogy őket az osztrák-magyar határ közelébe szállítja. A külföldi állampolgárok egyenként 4.000 eurót fizettek volna a Nyugat-Európába való sikeres eljuttatásuk esetén, azonban a rendőrség a vádlottat az M6-os autópályán ellenőrzés alá vonta, így cselekményét leleplezte. A Bicskei Járásbíróság a szerb állampolgárt két év szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását négy év próbaidőre felfüggesztette, négy évre kiutasította Magyarország területéről, valamint 1100 euró vagyonelkobzást rendelt el. A Dunaújvárosi Járásbíróság a magyar állampolgárt négy év szabadságvesztésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint 720.000 forint vagyonelkobzást rendelt el. A Dunaújvárosi Járásbíróság a brit állampolgárral szemben két év szabadságvesztést szabott ki, amelynek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette, valamint négy évre kiutasította Magyarország területéről.

Hirdetés