Connect with us

Közélet

Új betonelemek gyártási technológiáján dolgozik a Ferrobeton

mm

Published

on

A vasbetont kiváltó előre gyártott betonelemek gyártási technológiáján dolgozik az Uvaterv Zrt., a dunaújvárosi Ferrobeton Zrt. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a projekthez a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 681,749 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosított – közölte a konzorciumvezető Uvaterv Zrt. az MTI-vel. 

A több, mint egymilliárd forint összköltségvetésű fejlesztésben a fennmaradó részt a két cég önerőből finanszírozza. A két társaság az egyetemmel közös projekt során olyan betonelemeket akar készíteni, amelyekben a vasbetonnál alkalmazott acélbetétet más anyaggal, úgynevezett nagy szilárdságú, nem korrodáló szálerősítésű polimer betétekkel helyettesítik. Ezek lehetnek szén- vagy akár üvegszálak is. Acél hiányában ugyanis lényegesen hosszabb élettartamú betonelemeket és szerkezeteket építhetnek, aminek további hozadéka a gazdaságosabb üzemeltetés, valamint az alacsonyabb költség a teljes életciklusra vetítve. A konzorcium az ehhez szükséges technológiát is meg akarja alkotni. A 2018-ban indult projekt három szakaszból áll: az első részben már sikeresen létrehozták a vasbetont kiváltó előregyártott betonelemek prototípusát. Az újfajta betonelemekből hídgerendát építettek, amelyet laboratóriumban extrém körülmények között vizsgáltak. Az eredmények kiértékelése még zajlik, de az már kiderült, hogy a szénszállal készült betonelemekből összeállított hídgerenda a vasbetonnál jóval nagyobb terhelést bírt ki – ismertették a közleményben. A projekt most tart a második szakaszában, ahol például csarnokokhoz használt tetőhéj szerkezeti elemek kialakításával foglalkoznak, a cél itt is a prototípus összeállítása. A harmadik fázisában pedig az egyetemen helyeznek majd üzembe egy 3D beton nyomtatót.

Hirdetés