Elérhetőek vagyunk:

Gazdaság

Újabb nemzetközi elismerés, Magyarország a második legnagyobb adócsökkentő

mm

Megjelent:

on

Magyarország továbbra is őrzi élvonalbeli helyét az adócsökkentési rangsorokban, az OECD szerint hazánkban javult a második legnagyobb mértékben az adóterhelés – tájékoztatta az MTI-t Varga Mihály.

A pénzügyminiszter elmondta: az OECD Tax Policy Reforms 2020 tanulmánya szerint 2017 és 2018 között az Amerikai Egyesült Államok után Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben, 1,6 százalékponttal a GDP-arányos adóterhelés.   

A magyar kormány kezdettől – még a koronavírus-járvány okozta gazdaságvédelmi intézkedések keretében is – az adócsökkentés politikáját választotta. 2010 óta folyamatosan csökkennek a munkát, a vállalkozásokat és a családokat terhelő adók, és amióta csökkennek az adók, nő a foglalkoztatás, nő a gazdaság és nőnek a bérek is – hangsúlyozta Varga Mihály.   

A magyar eredmény azért is példaértékű, mert nemcsak rövidtávon, hanem 10 éves időtávot tekintve is csökkentek az adók – emelte ki a tárcavezető.   

Mint mondta: míg az országok 70 százalékánál adóemelést mértek, Magyarországon a 2008-as 39,5 százalékról 2018-ban 36,6 százalékra csökkent a GDP-arányos adóterhelés, ezzel Írország után hazánkban volt a legnagyobb mértékű az előrelépés. A tanulmány szerint 2018-ra 39 országból 28 államban – például Görögországban, Franciaországban, Portugáliában, Szlovákiában – a bruttó hazai termékhez viszonyított adó magasabb lett, mint 2008-ban volt.   

Az OECD kiemelte többek között a szociális hozzájárulási adó, valamint a társasági adó csökkentését. Ez utóbbi 9 százalékos mértéke a legalacsonyabb az Európai Unióban – emlékeztetett Varga Mihály.   

Kiemelte: a kormány idén is folytatta az adócsökkentő politikáját: január 1-jétől a négygyermekes anyáknak élethosszig tartó szja-mentességet biztosított, emellett minden dolgozó nyugdíjast mentesített a járulékfizetés alól. A kisvállalati adó mértéke 13-ról 12 százalékra mérséklődött, illetve a szálláshely-szolgáltatók forgalmi adóterhe 9 százalékponttal csökkent. Július 1-jétől újabb két százalékponttal mérséklődött a szociális hozzájárulási adó.   

A koronavírus-járvány káros hatásai miatt bevezetett adókönnyítések pedig több mint százmilliárd forintot hagytak eddig a családoknál és a vállalkozóknál – mutatott rá a pénzügyminiszter.

mti

Hirdetés