KezdőlapSportGorillaz: ősszel jön a folytatás

Gorillaz: ősszel jön a folytatás

-

A dunaújvárosi Gorillaz amerikai futballcsapat arról számolt be a sportág rajongóinak, hogy a szövetség a tagszervezetekkel egyeztetve túl kockázatosnak találta a szezon beindítását a következő hetekre időzítve, ezért a tervek szerint ősszel rendezik a bajnokságokat.

Mint azt a csapat honlapján írták, bajnoki mérkőzésre augusztus 20-ig biztosan nem kerül sor, így dönteni kellett a folytatásról is. Mivel mindössze 4-5 hétig lehetne edzéseket tartani, majd a szokásos nyári szünet következne, nem látták értelmét nekilátni a tréningeknek, ezen felül pénzügyi oka is van a döntésnek. A pandémiás helyzet miatt késik a városi sportkoncepció, melynek része a sportegyesületi támogatás új rendszere is. Pályabérletünket a korábbi években városi támogatásból finanszírozták saját források híján. Viszont míg nem tudják, hogy mire számíthatnak, felelőtlenség lenne visszatérni a felújított radari műfüvesre. Augusztus közepéig tehát egy korosztályban sem tartanak edzéseket, azután is a várhatóan júniusban kialakuló őszi versenynaptár figyelembe vételével vágnak neki a rövidnek ígérkező felkészülésnek.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Rangos díjat kapott a rektorhelyettes

0
Dr. habil Rajcsányi-Molnár Mónika, a Dunaújvárosi Egyetem intézményfejlesztési és általános rektorhelyettese április 25-én „MEFS Elek Ilona Emlékérem az egyetemi sport támogatásáért” díjat vehetett át...
DunaOnline

FREE
VIEW