KezdőlapKékfényElőzetes letartóztatásban van egy katalizátortolvaj

Előzetes letartóztatásban van egy katalizátortolvaj

-

Katalizátortolvajt vettek őrizetbe a dunaújvárosi rendőrök.

Mint azt a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata ismertette, a rendőrségre lopásról érkezett bejelentés 2021. október 29-én 14 órakor Dunaújvárosból, a Gyárkapu utcából. A helyszínre érkező rendőrök az intézkedés alkalmával megállapították, hogy nem sokkal korábban egy ott parkoltatott Opel típusú személygépkocsiról ismeretlen tettes levágta és eltulajdonította annak katalizátorát. Az egyenruhások kiterjedt adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, majd a térfigyelő kamerák felvételeit elemezve rövid időn belül azonosítottak egy, a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 34 éves sárkeresztúri férfit. A járőrök néhány órán belül elfogták az elkövetőt, akit ezek után a dunaújvárosi nyomozók – őrizetbe vétele mellett – lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Öböl Kupa volt a szabadstrandon

0
A munka ünnepe idén sem múlhatott el horgászverseny, a mára már hagyománnyá vált Öböl Kupa nélkül. Mint azt a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület részletezte, szép...

Kezdődnek a ballagások

DunaOnline

FREE
VIEW