KezdőlapKözéletTámogatást kapnak az önkéntes mentőszervezetek is

Támogatást kapnak az önkéntes mentőszervezetek is

-

Fotó: katasztrófavédelem

Idén kétszáz (köztük tizenkét somogyi) önkéntes mentőszervezet jut pályázati támogatáshoz központi forrásból. Az erre vonatkozó döntést június 14-én hagyta jóvá a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatójaerről számolt be a megyei katasztrófavédelem.

Mint azt a beszámolóban írják, az önkéntes csoportok megalakítását és működésük szervezett kereteinek megteremtését tíz évvel ezelőtt kezdeményezte a katasztrófavédelem. A központi, majd a területi rendeltetésű mentőszervezetek megalakítása és minősítése után a járási és települési szintű szervezeteket hívták életre. Ezek a csapatok ma már jól kiegészítik a hivatásos katasztrófavédelmi egységek munkáját, képesek hatékonyan, a hivatásosok irányításával működni. 

Az önkéntes mentőszervezetek erősítésének elsődleges célja mindig is a települések önvédelmi képességének növelése volt. A szervezetek bevonásával emelkedik azoknak a létszáma, akik helyben vállalhatnak szerepet a károk, különös tekintettel az egyre gyakrabban előforduló viharok okozta károk felszámolásában és a helyreállítási munkálatokban. Jelenleg országosan több mint húszezer önkéntes áll beavatkozásra készen az emberek biztonsága érdekében. 

A mentőszervezetekben tevékenykedők létszámának növekedésével arányosan a beavatkozások száma is emelkedett, tavaly összesen 2 ezer 359 katasztrófavédelmi műveletben vettek részt az önkéntes mentőszervezetek. A beavatkozásokhoz az elhivatottság és a szakmai tudás mellett megfelelő felszereltségre, a kor kihívásainak megfelelő technikai eszközökre is szükség van. Ezért a korábbi évekhez hasonlóan a katasztrófavédelem idén is kiírta azt a pályázatot, amely az önkéntes mentőszervezetek tevékenységéhez kapcsolódó járművek, működési költségek finanszírozására, védőruházattal való ellátásukra, valamint a mentőszervezet tagjai oktatásának, vizsgáztatásának támogatására nyújt lehetőséget a központi költségvetésből.

A szervezetek támogatását egy táblázatban foglalták össze, az ebben foglaltak alapján Fejér megyében tizenhat önkéntes tűzoltó egyesület, köztük a Pentele Önkéntes Tűzoltó Egyesület részesül összesen mintegy 5,3 millió forintban. A támogatást döntő többségben a gépjárműveik üzemeltetésével kapcsolatos költségekre fordítják (alkatrészek, műszaki vizsga, kötelező biztosítás).

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

A digitális trendekről lesznek előadások a kamarában

0
Május 14-én 14 órától rendezik meg a Digitális Technológiai Trendek Klub vállalkozó fórumát a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara székházában, ahol a Digital Twin technológiával...
DunaOnline

FREE
VIEW