KezdőlapKékfényFigyeljünk a viharjelzőkre!

Figyeljünk a viharjelzőkre!

-

A Gárdonyi Rendőrkapitányág vízi körzeti megbízottjai június 23-án 19 óra körüli időben a Velencei-tó Felső-tó elnevezésű vízterületén lettek figyelmesek egy 50, valamint egy 60 év körüli férfira, akik a nádfalban vesztegeltek SUP deszkáikkal és segélykérőn integettek az egyenruhásoknak. A rendőrök miután szolgálati kisgéphajójukba segítették a két bajbajutott fürdőzőt megtudták tőlük, hogy miután észlelték a II. fokú viharjelzést, azonnal megkíséreltek visszajutni a partra, azonban a viharos szél keltette hullámzás ellenében ez nem sikerült és rövid időn belül messzire sodródtak tőle. Hasonló helyzetbe került az a három budapesti strandoló is, akik június 24-én délelőtt kértek segítséget a vízirendőröktől, miután a Velencei-tó Nagy-tisztás elnevezésű vízterületén kerültek bajba. A két nő és férfi társuk SUP deszkáikkal a sukorói strand területéről indultak, azonban a hirtelen felerősödő szélben a mind erőteljesebb hullámzás egyre beljebb sodorta őket, végül önerőből már nem voltak képesek visszatérni a part közelébe. A rendőrök mindhármukat szolgálati kisgéphajójukba segítették és a vízi sporteszközökkel együtt biztonsági intézkedés keretein belül a sukorói strandra vitték őket. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy a vízen különösen fontos betartani a viharjelzési szabályokat, hiszen egy veszélyhelyzet nagyon gyorsan kialakulhat. A Velencei-tó a dunaújvárosiak körében is népszerű fürdőzési hely, így a rendőrség számukra is biztonsági tanácsokkal szolgál. Elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor tilos fürödni, a vitorláshajók kivételével, csónakkal és más vízi sporteszközzel pedig tilos közlekedni! A viharjelzés figyelembe vételével, és az alapvető biztonsági intézkedések betartásával legtöbbször megelőzhetők a veszélyhelyzetek.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Díjazták a katasztrófavédelem munkatársait

0
Ünnepi állománygyűlésen emlékeztek meg Fejér vármegye mentő tűzvédelmének múltjáról május 3-án Székesfehérváron. A Tűzoltóság napja alkalmából tartott rendezvényén elismerések átadására is sor került. Magosi Lajos...

Kezdődnek a ballagások

DunaOnline

FREE
VIEW