KezdőlapKékfényTöbbször eltiltották a vezetéstől, most is a rendőrök elől menekült

Többször eltiltották a vezetéstől, most is a rendőrök elől menekült

-

Őrizetbe vették a dunaújvárosi rendőrök azt az ámokfutót, akit többször rajtakaptak már eltiltás hatálya alatti járművezetésen – erről számolnak be a rendőrség hivatalos oldalán. Mint azt az üggyel kapcsolatban részletezték, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság egyenruhásai legutóbb október 5-én délután Dunaújvárosban, a Szabadság utcában figyeltek fel a korábbi jogsértései miatt előttük már ismert, személygépkocsival közlekedő férfira. Megállítása érdekében megkülönböztető fény- és hangjelzést használtak, ő azonban nagy gázt adva továbbhajtott, majd egy parkolóban hátrahagyta az autót, és futásnak eredt. Néhány méter megtétele után azonban már a rendőrök fogságában volt. A férfit az elmúlt néhány hónapban többször elkapták a helyi egyenruhások ugyanezen jogsértés miatt. Volt, hogy úgy próbált elmenekülni a hatóság elől, hogy közben veszélyeztette a közút forgalmát, de olyan eset is előfordult, hogy azért sikerült megállítani, mert kifogyott az üzemanyag az autójából. Mint kiderült, nemcsak a Dunaújvárosi, de a Kalocsai és a BRFK V. Kerületi Rendőrkapitányságon is folyik büntetőeljárás a notórius elkövetővel szemben, akit a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogerősen eltiltott a járművezetéstől. A dunaújvárosi gyanúsítottat a sorozatos bűncselekmények elkövetése miatt a rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Díjazták a katasztrófavédelem munkatársait

0
Ünnepi állománygyűlésen emlékeztek meg Fejér vármegye mentő tűzvédelmének múltjáról május 3-án Székesfehérváron. A Tűzoltóság napja alkalmából tartott rendezvényén elismerések átadására is sor került. Magosi Lajos...

Kezdődnek a ballagások

DunaOnline

FREE
VIEW