KezdőlapKözéletPintér Tamás megszerette a kampányidőszakot?

Pintér Tamás megszerette a kampányidőszakot?

-

Advent derekán írtunk arról, hogy Pintér Tamás polgármester arcképével tűzdelték tele a várost, melyek különböző reklámtáblákon kaptak helyet a városban. Alig ocsúdtunk fel a karácsonyi virtuális környezetszennyezés első felvonásából, rögtön itt a folytatás.

A Pintér arcképek helyére ugyanis a Gyurcsány Ferenc féle „megcsináltuk” stílusú egymondatos szlogenek kerültek a reklámtáblákra városszerte. Gondosan helyezték el azokat, nehogy a városlakóknak nyugta legyen a politikájuktól. Érdekes azonban, hogy egyik sem hirdet grandiózus fejlesztést, nem is csoda, hiszen saját erőből véghez vitt nagyszabású épített örökséget ez a városvezetés nem hagy maga után.

De még ennél is érdekesebb, hogy ezzel a kampánytevékenységgel korábbi megnyilatkozásaiknak mondanak ellent. Sokan emlékszünk még – érdekes, hogy pont a polgármester nem – hogy 2019 őszén pár oldalas színes papírra nyomtatott füzetecskék landoltak a városi postaládákban. Ezekben a Rajta Újváros Egyesület képviselőjelöltjeinek és magának Pintér Tamásnak az ígéreteit énekelték meg akkor. Pintér a politikai kampány természetéről akkor így vélekedett. Idézünk az akkori kampánykiadvány I. évfolyamának 6. számának 2. oldaláról, mely 2019. szeptemberi: „… görcsbe szorul a gyomrom, amikor egy egész rendszer – benne a médiával, gőgös képviselőjelöltekkel, hithű aktivistákkal – szabadul rá a szülővárosom állampolgáraira, hogy meggyőzze őket arról, milyen gondos gazdája van Dunaújvárosnak”. Majd ugyanezen az oldalon szintén Pintér szavai: „ Nem szeretem a kampányidőszakot, mert ilyenkor gátlástalanul hülyének nézik az embereket.”

Majd ugyanitt áll a leg-leg rész, még mindig 2019-ből: „Öt év múlva egy csendes kampányidőszakot szeretnék. Egy olyat, ami alatt nem kell plakátokon hirdetni az elért sikereket, hetente időzíteni az átadásokat, mert mindenki elégedett azzal, amit éveken keresztül kapott és tudja, jó úton haladunk.”

Jellemző: nem tartotta be, amit ígért, hiszen plakátokon hirdetik a szerintük elért, szerintük eredményeket, olyan fejlesztések átadásain pózolnak, melyek az előző városvezetés munkája nélkül nem valósulhattak volna meg és sokan nem elégedettek azzal, amit a városvezetéstől az elmúlt években kaptak, s vélhetően sokak szerint nem halad jó úton a város. Egy dolog viszont véleményünk szerint sikerült: „gátlástalanul hülyének nézik az embereket”.

Abban már csak reménykedni tudunk, hogy az adventi és a karácsonyi plakátkampány után a húsvéti időszakban nem a megváltó szerepébe bújtatják a város most még első emberét.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Rangos díjat kapott a rektorhelyettes

0
Dr. habil Rajcsányi-Molnár Mónika, a Dunaújvárosi Egyetem intézményfejlesztési és általános rektorhelyettese április 25-én „MEFS Elek Ilona Emlékérem az egyetemi sport támogatásáért” díjat vehetett át...
DunaOnline

FREE
VIEW