KezdőlapSportKovács-Seres Hunor és a válogatott is az élen végzett

Kovács-Seres Hunor és a válogatott is az élen végzett

-

Fotó: Magyar Úszó Szövetség

A junior nyíltvízi világbajnokságok történetében most fordult elő először, hogy Magyarország végzett az éremtábla élén és megnyerte a pontversenyt is. A seychelles-i tarolás a zárónapi váltóarannyal vált teljessé: az idősebbek kvartettje hatalmas, másfélperces fölénnyel lett első – a fiatalabbak pedig az ötödik helyen végeztek. Csapatunk négy aranyat és három bronzot szerzett, továbbá egy kivétellel az összes versenyzőnk a top 10-ben zárt az egyéni számokban- írja összefoglalójában a Magyar Úszó Szövetség. A megmérettetés nyitónapján volt érdekelt a dunaújvárosi kiválóság, Kovács-Seres Hunor, aki a 16-17 évesek 7.5 kilométeres távján indult. A versenyzőkre időről időre lecsapott a vihar, az utolsó körön olyan zivatar terítette be a pályát, hogy az úszók a következő bóját se nagyon látták saját bevallásuk szerint. A 16 éves, azaz a fiatalabb évjárathoz tartozó Hunor semmit sem bízott a véletlenre: a rajt után kilőtt, és gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott – állandóan 15-20 másodperces előnnyel haladt a mezőny előtt, végül 18-cal győzött. A fiatalember úgy nyilatkozott, hogy nem kapott jó rajtbeosztást, ezért sokat kellett kerülnie az első egyenesben, innen sikerült a harmadik pozícióra felzárkóznia. Aztán nyolcszáz méter után gondolt egy nagyot és rákapcsolt, kivívva ezzel az elsőséget.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Rangos díjat kapott a rektorhelyettes

0
Dr. habil Rajcsányi-Molnár Mónika, a Dunaújvárosi Egyetem intézményfejlesztési és általános rektorhelyettese április 25-én „MEFS Elek Ilona Emlékérem az egyetemi sport támogatásáért” díjat vehetett át...
DunaOnline

FREE
VIEW