KezdőlapSportTáborozó birkózók

Táborozó birkózók

-

A DKSE birkózó szakosztálya edzőtáborokban és versenyeken vett részt az elmúlt két hétben- erről számolt be részletesen a klub. Mint írják, ismét megrendezték a szokásos napközis edzőtáborukat, még pedig egy időben egyszerre két helyszínen. Június 19-30. között kéthetes összetartást szerveztek a Gurics György Birkózó Centrumban és a Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermében. A két helyszínen összesen több, mint 80 gyerek vett részt. Délelőttönként rendszerint szőnyegedzés volt, melyen elsősorban a tanult technikák gyakorlása, valamint újak elsajátítása volt a cél. A közös ebédet követően délutánonként igen gazdag és változatos közösségépítő és szórakoztató programokat szerveztek az edzők, a többi közt játékok, kreatív programok, strandolás, fagyizás, mozizás, sőt, még kirándulás is szerepelt a kínálatban.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Gyermeknapi horgászversenyt szerveznek a Felső-Öbölben

0
A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület gyermeknapi horgászversenyt szervez május 25-én, szombaton délelőtt a dunaújvárosi Felső-Öbölben, vagyis a szabadstrandon, ahová minden érdeklődőt szeretettel várnak. Mint azt...
DunaOnline

FREE
VIEW