KezdőlapEgészségOktóber 20-ától lesz elérhető az influenza elleni védőoltás

Október 20-ától lesz elérhető az influenza elleni védőoltás

-

Október 20-ától lesz elérhető a háziorvosi rendelőkben az influenza elleni térítésmentes védőoltás – közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília elmondta: a kétféle oltóanyag egyike a 6 és a 35 hónapos kor közötti kisgyerekeknek adható, ebből négyezer adag áll majd rendelkezésre. A másik a felnőtteknek szánt oltóanyag, amelyből a 3 és 12 év közötti gyerekek fél adagot kapnak.    

A legfontosabb, hogy az egészségügyi szempontból leginkább sérülékeny krónikus betegek és a 60 év felettiek, valamint az egészségügyi és szociális intézmények dolgozói, lakói beoltassák magukat. Szintén térítésmentesen juthat hozzá az influenza elleni védőoltáshoz mindenki más is, aki élni akar ezzel a lehetőséggel – jelezte.

mti

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Durva visszaélések a dunaújvárosi Piacon

0
Farkas József azzal kereste fel szerkesztőségünket, hogy családjának megélhetését veszélyezteti a dunaújvárosi piacot üzemeltető cég egyik alkalmazottja.  Az üggyel kapcsolatban április 12-én a következő kérdést...
DunaOnline

FREE
VIEW