KezdőlapEgészségA helyi idősotthonban is megkapták a védőoltást

A helyi idősotthonban is megkapták a védőoltást

-

A hétvégén folytatódott a koronavírus elleni védőoltások beadása a 150-nél nagyobb létszámmal működő idősotthonokban – közölte a Koronavírus Sajtóközpont szombaton az MTI-vel. 

Ez országszerte 61 intézményt érint, amelyekben 7089 ember – 5215 bentlakó és 1874 dolgozó – jelentkezett oltásra. A vakcinák beadását orvosi vizsgálat előzi meg, amely megállapítja, hogy az érintett megkaphatja-e az oltást. A mobil oltócsapatok az intézményen belül végzik el a védőoltást a már bevezetett protokoll szerint. Emlékeztettek, hogy az egészségügyi dolgozók oltása mellett fokozatosan dolgoznak a szociális intézményekben is. Az intézményekben gondozott idősek és a dolgozók is megkapják a koronavírus elleni vakcinát. Az operatív törzs azért döntött az idősotthonok oltásának megkezdéséről, mert a járvány tavaszi hulláma során nyilvánvalóvá vált, hogy a nagylétszámú idősotthonokban különösen nagy a kockázata a gócpontok kialakulásának, hiszen a zárt közösségben élő gondozottak életkoruknál és egészségi állapotuknál fogva egyaránt a veszélyeztetett csoporthoz tartoznak – olvasható a közleményben. Bölcskei Anna, Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai vezetője arról tájékoztatta rádiónkat, hogy náluk a két bentlakásos intézményben, a Duna sori és a Batsányi úti idősotthonban szombaton érkezett a dunaújvárosi kórház oltócsapata. Az ESZI kollektívájának 30 százaléka jelentkezett a védőoltásra, de számuk bővülni og még, rajtuk kívül pedig valamennyi ellátottjuk, 174 idős személy megkapja a vakcinát.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

A kézmosás fontosságára hívták fel a figyelmet

0
A WHO 2009-ben május 5-ét jelölte ki Kézhigiénés Világnapnak annak apropóján, hogy a kézhigiéné az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzésének egyik leghatékonyabb módja. A...
DunaOnline

FREE
VIEW