KezdőlapKözéletÉr ez a menetrend 450 milliót?

Ér ez a menetrend 450 milliót?

-

Március elsejétől életbe lép Dunaújváros új autóbusz menetrendje, ami a közösségi közlekedés hálózatának átalakításával is jár. A változásokról Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, valamint Tóth Kálmán, az előkészületi fázist irányító önkormányzati képviselő tartott szerdán sajtótájékoztatót a Városházán.

Elhangzott, hogy egy teljesen új szisztémáról van szó, hiszen a körjáratok helyett ellenjáratok közlekednek majd, ezért arra is figyelni kell, hogy az út melyik oldalán szállunk buszra. Az új rendszer megértéséhez, megszokásához idő kell, de minden véleményt nagyon várnak.

A még el sem indult új rendszer azonban már is rengeteg kritikát kapott az önkormányzat közösségi oldalán. A város lakói elsősorban néhány járat megszűnését sérelmezik. Továbbá gondot jelent számukra, hogy bizonyos helyekre csak átszállások árán lehet eljutni, ami csomagokkal, babakocsival elég nehézkes. Véleményük szerint Pálhalmáról a városba való bejutás is lényegesen körülményesebb lesz. A mundér becsületét kevés sikerrel Medgyesi Miklós sajtószóvivő próbálta védeni.

Ezek ismeretében külön gyöngyszem az alpolgármester véleménye, ami a város által finanszírozott Dunaújváros Online hírportál, „Bemutatták az új menetrendet” című cikkében az alábbiak szerint jelent meg: „A korábbi években azt láthattuk, hogy a helyi buszközlekedés púp volt az előző vezetés hátán. Működtették, mert kellett, de nem tudták, hogy mit akarnak kezdeni vele, nem foglalkoztak vele. A menetrendet az éppen aktuális egyéni érdekek alakították, a lényeg az volt, hogy minél több pénzt lehessen kivenni a rendszerből.”

Ez a gondolat azért rendkívül érdekes, mert az elmúlt évben az önkormányzat 313 millió forintot fizetett a Volánnak a szolgáltatásért, az idei évben pedig 450 millió forintot terveztek erre a célra, ami nem éppen inflációt követő emelkedés. Más esetekben a rendkívül nehéz gazdasági helyzetre hivatkoznak, de most nem probléma a 137 millió forintos többlet költség.

A rendszer megújítása egyébként a „Rajta, Újváros!” Egyesület kampányígérete volt.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Rangos díjat kapott a rektorhelyettes

0
Dr. habil Rajcsányi-Molnár Mónika, a Dunaújvárosi Egyetem intézményfejlesztési és általános rektorhelyettese április 25-én „MEFS Elek Ilona Emlékérem az egyetemi sport támogatásáért” díjat vehetett át...
DunaOnline

FREE
VIEW