KezdőlapSportVereség Debrecenben

Vereség Debrecenben

-

Fotó: DAB

A mérkőzés derekán még háromgólos hátrányban volt, mégis 6-5-re nyert a DEAC a vendég Dunaújváros ellen a jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapján- írja az MTI. Az első harmadban mezőnyfölényben voltak a debreceniek, mégis 1-1-gyel vonultak el pihenőre. A fordulást követően hét perc alatt háromszor volt eredményes az Acélbikák csapata. Időt kértek a hajdúságiak, és ettől alaposan feljavult a játékuk, szűk két perc alatt felzárkóztak 4-3-ra. A záró harmad elején Jan Dalecky emberelőnyben egyenlített, majd Dmitrij Zalamaj ugyancsak létszámfölényben fordított. Sági Martin az 53. percben 6-4-re módosította az állást, és a vendégek ezt követően már csak szépíteni tudtak, hiába hozták le a hajrában a kapusukat is. A meccs legeredményesebbje az öt assziszttal záró Spirko volt, Zalamaj pedig két gól ütött és adott két gólpasszt. A túloldalon Oliver Ödman Hadzinikolic négy találatot készített elő. Az utolsó előtti helyen álló DAB sorozatban hétszer szenvedett vereséget.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

A kézfertőtlenítés fontosságáról szerveztek játékos feladatokat a kórházban

0
Magyarország 2010-ben csatlakozott a „Felhívás a betegellátás globális biztonságáért” című nemzetközi programhoz. A kezdeményezés a fertőzések megelőzésére irányuló tevékenységeket támogatja, ezen belül is a...
DunaOnline

FREE
VIEW