KezdőlapKékfényKifosztotta alkalmi partnerét egy nő

Kifosztotta alkalmi partnerét egy nő

-

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség védekezésre képtelen személytől való elvétellel elkövetett kifosztás bűntette és további bűncselekmény miatt vádat emelt azzal a nővel szemben, aki 2022. július 6-án alkalmi partnerét kifosztotta. A vádirat szerint a sértett interneten ismerkedett meg a nővel, majd személyes találkozót beszéltek meg. A férfi felvette autójába Dunaújvárosban a nőt és együtt a férfi lakására mentek, ahol italoztak, majd szexuális kapcsolatot létesítettek. A sértett ezt követően mélyen elaludt, a nagy mennyiségű italozás következtében védekezésre képtelen állapotba került, amelyet kihasználva a nő eltulajdonította a férfi pénztárcájából a bankkártyáját, valamint az egyik szekrényben tárolt 850.000 forint készpénzét. A férfi délelőtt ébredt fel, észlelte a pénz és a bankkártya eltűnését, amelyet azonnal letiltatott. A nő az összes eltulajdonított pénzt elköltötte, és a bankkártya sem került elő. Az ügyészség vádiratában a többszörös visszaeső nővel szemben szabadságvesztés büntetés kiszabását, közügyektől eltiltást, valamint vagyonelkobzást indítványozott. Az ügyészség indítványozta továbbá annak megállapítását is, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

A közszolgálati egyetemről érkeztek látogatók a bv-be

0
A Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet mélykúti alegységében jártak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási tanszékének hallgatói. Mint arról a bv. beszámolt, az egyetem...
DunaOnline

FREE
VIEW